Vámmentesen kitelepítve El Tamarindóból
El Tamarindo közössége három kilométerre található Barranquillától, agglomerációjával együtt Kolumbia negyedik legnagyobb városától és karib-tengeri kikötőjétől. 120 hektáron terül el Galapa önkormányzatban, és nagyjából 130 család otthonául szolgál, akik öt és húsz év közötti ideig dolgoztak és éltek itt. Mielőtt megérkeztek a régió kihalt volt: senki nem élt a területen, és senkit nem tartottak nyilván tulajdonosaként. Ők tehát jóhiszeműen foglalták el azt.
Kubai parlamenti képviselők a külföldi befektetési törvény utolsó részleteiről tárgyalnak
Kubai törvényhozók tegnap először bizottságokban, majd pedig plenáris ülésen fejezték be a Külföldi Befektetési Törvény végső vitájának előkészületeit.
Barbados a halálbüntetés eltörlésére készül
A barbadosi kormány a jövő hónapban meg fogja próbálni a büntetőjogi szabályozás módosítását, amellyel eltörölnék a kötelező halálbüntetést, és a gyilkosságért adható más büntetésekkel helyettesítenék, számolt be róla szerdán a helyi sajtó.
Az orosz külügyminisztérium tagadja, hogy katonai bázisokat terveznek létrehozni Argentínában
Az orosz külügyminisztérium szóvivője, Alexander Lukasevics szerdán cáfolta azokat az Interneten keringő pletykákat, miszerint állítólag katonai bázisokat építene Argentínában.
Be kell-e arról számolnia a médiának, hogy ki öl kit Venezuelában, amikor a halálos áldozatok számát említi?
Ha a napi híradásokat olvassuk a venezuelai tüntetésekről, akkor ilyennel találkozunk, hogy „Legalább 31 ember halt meg” (CNN) vagy olyan szalagcímmel, hogy „33-ra emelkedett a halálos áldozatok száma Venezuelában” (Reuters), és tucatnyi hasonló hírrel a televízióban és a rádióban. Nincs ebben semmi pontatlanság, és senki nem vádolhatja az újságírókat azzal, hogy eltúlozzák a dolgokat.
615. oldal / 889