Hétfőn Argentínában az emberek országszerte megemlékeztek az 1976-os puccs évfordulójáról, amely egy olyan erőszakhullámot szabadított az országra, amelynek során több tízezer állampolgár „tűnt el”. Közel 30 ezer áldozata volt a puccsal hatalomra került katonai diktatúra által végrehajtott, úgynevezett „nemzeti reorganizációs folyamatnak”.
A piszkos háborúként elhíresült leszámolások során a volt argentin elnök, Juan Perón feleségének, az 1974 és 1976 között regnált Isabel Perón volt híveit, valamit marxista és szocialista szimpatizánsokat kínoztak és öltek meg a puccsisták.
A jelenlegi elnök, Cristina Fernández tisztelettel adózott néhai férje, Néstor Kirchner előtt, aki elnöksége során lehetővé tette a korábbi „amnesztiatörvény” érvénytelenítését, így megnyílt a lehetőség, hogy bíróságon vonhassák felelősségre a piszkos háborúért felelős személyeket.
A Buenos Aires-i Plaza de Mayón ezrek gyűltek össze, korábban pedig számos ember utakat zárt le a városban, hogy igazságot követeljenek.
A kormányzat számos tagja vett részt azon a megemlékezésen, amelyre a város északi részén került sor annak apropóján, hogy tíz éve alakították át emlékhellyé azt az egykori haditengerészeti iskolát, amelyet a diktatúra során kínzóhelyként használtak.
Szintén jelen volt a meghívottak között Estela de Carlotto, aki annak az emberi jogi szervezetnek a vezetője, ami azért küzd, hogy kiderítse a valódi személyazonosságát azoknak az egykori csecsemőknek, akiket illegálisan elszakítottak a családjaiktól, hogy a katonai diktatúrához lojális családoknak adják őket.
„Folytatni fogjuk a küzdelmet, hogy gyermekeink álma megvalósuljon, és megmentsük az unokáinkat” – nyilatkozta.
Az évforduló napján öt újabb egykori fogolytábort alakítottak át emlékhellyé, ezzel az ilyen jellegű múzeumok száma hetvenre emelkedett az országban.
Forrás: Morning Star