„Az eszközével ez a fiatal fiú nagyon gyorsan megtalálja az utat az esőerdőn át” – mondja az ámulatba ejtett Francisco Firmino da Silva, amint azt figyeli, ahogy a tizenhét éves Nelison Saw Munduruku a GPS jeladót használja. Nelison a munduruku őslakos csoport tagja, és GPS segítségével ellenőrzi, hogy a Mangabal nevű kis falu lakói pontosan jelölték-e ki a földjüket.

Silva az Amazóniában lévő Tapajos folyó mentén fekvő Mangabal idős és nagy tiszteletnek örvendő lakója. A szokatlan az, hogy Nelison a mundurukuk hagyományos ellenségeinek, a gumigyűjtők alkotta nem őslakos közösségeknek segít. Ez az egyik példája annak az új szövetségnek, ami a kívülről érkező nyomás ellen formálódik.

Az őslakosok és nem őslakos helyiek összefogtak a külső fenyegetések ellen - Fotó: Ailen Veiga

Közös érdekek

„Mindannyian a Tapajos folyótól függünk” – mondja Juárez Saw Munduruku kacike (őslakos vezető). „Ugyanúgy fenyegetnek minket a kormány nagy projektjei, illetve a fakitermelők és a bányászok.”

A mundurukuk most egy korábbi szívességet fizetnek vissza, mondja a kacike. 2013-ban Mangabal nem őslakos lakói is csatlakoztak a mundurukuk felhívásához, amikor azok egy nagy vízerőmű gát ellen tiltakoztak.

A São Luiz do Tapajos gát elárasztotta volna az őslakosok földjeit. A tiltakozás sikeres volt, és a gátépítést felfüggesztették, legalábbis egy időre. Most számos őslakos harcos, harmincnyolc munduruku, két satere maue és heten más, a Trombetas folyó mentén élő törzs tagjai, most a mangabali közösségnek segítenek. Sokan hosszú utat tettek meg odáig.

Hosszú harc után Mangabal lakosai, és a szomszédos Montanha közösség 2013 októberében megkapták a jogot a földjeikhez. Mezőgazdasági kitermelő telep lettek, ami a brazil törvények szerint lehetővé teszi számukra, hogy környezetbarát módon kitermeljék az erdőt, de nem adhatják el a közösen birtokolt földjüket.

Földfoglalások

Mangabal lakóinak azért van szükségük segítségre, mert illegális fakitermelők és bányászok szállták meg az ötszázötven négyzetkilométernyi területüket. A földreformért felelős szövetségi ügynökség, az Incra, ami a telepüket felügyeli, többszöri kérésük ellenére sem jelölte ki a földjüket.

Az ott lakókat hónapokon át fenyegették kívülállók, akik dokumentumokat lobogtatva azt állították, hogy ők a föld igazi tulajdonosai. Mivel a térségben nem lehetnek földek magánkézben, az ki van zárva, de Mangabal lakosai szerint a kívülállók ezt nem hajlandók meghallani.

Végül a helyiek úgy döntöttek, hogy az egyetlen megoldás, ha ők maguk jelölik ki a földet, amit ők „sajátjogú határmegállapításnak” neveznek. Szeptember eleji első expedíciójuk során tizennyolc kilométert jelöltek ki, és felfedezték, hogy fatolvajok nagy mennyiségű pálmafát vágtak ki, hogy kinyerjék a pálmafacsúcsrügyet.

Ez a termék, amit a helyiek a fa megölése nélkül, fenntartható módon nyernek ki, fontos élelemforrás a családok számára. Arra is utaltak jelek, hogy a kívülállók vissza szándékoznak térni.

Látták a kivágott fákat, és várták, hogy a favágók elvigyék őket azon az öt durva csapáson, amely keresztülszeli az erdőt az alig két kilométerre lévő transzamazóniai autóig.

„Fenntartani a nyomásgyakorlást”

Végül, miután cikkek jelentek meg erről a sajtóban, Mario Sergio da Silva Costa, az Incra Santarem városi főfelügyelője november 17-én felkereste a közösséget. Arra biztatta őket, hogy tartsák fent a nyomásgyakorlást. „Fontos, hogy mindet, ami történik, jelentsenek a hatóságoknak” – mondta. „Utána tudunk lépni.”

November végén a közösség és az őslakosok egy második expedícióra indultak. Aranybányászokkal találkoztak a földjükön, és próbálták nekik elmagyarázni, hogy a jogcímeik nem érvényesek. Azonban a helyi lakosok elleni fenyegetések fokozódtak és a helyzet feszült.

„Kiváltság”

Habár fáradságos, az expedícióknak van haszna. „Ez egy kiváltság” – mondja Solimar Ferreira dos Anjos. „Az apám nyomdokain járok, amikor gumit gyűjteni járt az erdőbe.”

És a közösség erősödik. A tizenhárom és tizenhat év közötti fiatalok kulcsszerepet játszanak, tapírokra és vaddisznókra vadásznak, hogy ellássák élelmiszerrel a csoportot. A legfontosabb azonban az újsütetű bizalom kialakulása az őslakos és nem őslakos népesség között.

„Ez a szövetség nagyon erős kezd lenni” – mondja Ezequiel Lobo, aki a jövőbeli expedíciókat fogja vezetni, és akit Mangabalban „harcos főnöknek” kezdenek hívni. „A mundurukuk és más őslakos népek mellett kell maradnunk örökre.”

Ez a szövetség az egyik nem várt eredménye annak, hogy a vidéki elitek szövetségi szinten igyekeznek fellépni a brazil kongresszusban.

Amióta 2016 márciusában Michel Temer foglalta el az elnöki széket, számos olyan kezdeményezés született, amelyek a környezetvédelem gyengítését, az őslakos földek kijelölésének leállítását és a nagy beruházások felgyorsítását célozzák Amazóniában.

A vidéki erőszak fokozódott. Az Amnesty International szerint hatvanhat vidéki aktivistát, kisgazdát és föld nélküli parasztot gyilkoltak meg Brazíliában 2016-ban, többet, mint bármelyik más országban. Ezekkel az új fenyegetésekkel szemben az amazóniai esőerdő régi ellenségei együttesen lépnek fel.

Írta: Fernanda Moreira és Sue Branford

Forrás: BBC

Fordította: Latin-Amerika Társaság