A múzeumban most első ízben nyilvánosságra hozzák azoknak a teljes listáját, akiket Trujillo 1930 és 1961 közötti diktatúrája alatt öltek meg. A fővárosban egy gyarmati stílusú lakóházban 2,7 millió dollárért (511 millió forint) kialakított múzeumban rekonstruáltak egy kínzókamrát, és hallhatók kínzásokról készült hangfelvételek is.
1937-ben Trujillo megparancsolta 20 ezer haiti bevándorló kivégzését, hogy „megtisztítsa” országát. (Haiti és a Dominikai Köztársaság egymás mellett fekszik Hispaniola szigetén.) A katonák átkutatták a szegénynegyedeket és a cukornádföldeket, és a Rio Massacre mentén lemészárolták a haiti bevándorlókat. (A folyó a nevét – Tömeggyilkosság – egy 17. századi csata után kapta.)
„A haitiak elleni népirtás volt Trujillo zsarnokságának legnagyobb emberiesség elleni bűntette” – jelentette ki Luisa De Pena, a dominikai Ellenállás Emlékmúzeumának igazgatója. A dominikai társadalomnak szembe kell néznie az elkövetett bűntettekkel, a köztudat részévé kell azokat tennie, csak így haladhat előre - mondta.
Állami szervek és civil szervezetek hat évvel ezelőtt kezdték meg az áldozatok névsorának összeállítását kormányzati dokumentumok áttanulmányozásával és a túlélők meginterjúvolásával. Minden nevet független történészcsoport ellenőrzött, amely megerősítette az áldozat személyazonosságát, eltűnését, illetve halálát.
A listán szerepel a Beata-szigeti agavé- és rizsültetvényeken kényszermunkában elpusztult politikai foglyok neve is. „Csak a túlélőknek köszönhetően ismerjük ezeket a munkatáborokat” – mondta el De Pena. Az igazgatónő elmondta: Trujillo fivére, José Arismendy Trujillo azért ölt meg munkásokat, hogy ne kelljen a bérüket kifizetni, másokat azért gyilkoltak meg, hogy a kormány rátehesse a kezét a vagyonukra. A Trujillo titkosrendőrsége által meggyilkolt ellenzékiek között voltak a Mirabal nővérek, akiknek történetét Julia Álvarez regénye nyomán Ha eljő a Pillangók ideje című film is megörökítette.
Trujillót 1961-ben saját katonái ölték meg az elit tagjaival közös összeesküvésben.
A dominikai Ellenállás Emlékmúzeum honlapját itt találjátok.
Ne felejtsétek! 2011. július 23-án, szombaton, 16.00 órai kezdettel minden érdeklődőt szeretettel várunk a „Ha eljő a Pillangók ideje” című filmre.
A filmet magyar szinkronnal vetítjük le.
A vetítés helyszíne: Gyújtópont Közösségi Centrum, 1076 Bp., Garay utca 25., (a Nefelejcs utca és a Garai utca sarkán, a Keleti pályaudvartól néhány percre található).
Bővebben a filmről itt olvashattok.