Két évvel azután, hogy az argentin kormány államosította a részesedését, a Repsol spanyol olajtársaság befejezi a működését Argentínában.
Az argentin kongresszus a múlt hónapban megadta a végső felhatalmazást az ötmilliárd dolláros Repsolnak fizetendő kártérítés kifizetéséről, amit a spanyol olajipari konszern a YFP argentin olajvállalatban szerzett részesedésének államosításáért kap.
Repsol most bejelentette, hogy eladta az utolsó kötvénycsomagot is, amit a veszteségei fedezésére kapott.
Cristina Fernández de Kirchner argentin elnök azzal vádolta a Repsolt, hogy keveset fektet be az olajkitermelésbe. Mielőtt a kormány államosította volna a Repsol tulajdonát 2012-ben, a spanyol cég a YPF részvényeinek 51 százalékát birtokolta.
A cég először 10,5 milliárd dollárra becsülte részesedésének értékét, de később megelégedett ennek az összegnek körülbelül a felével, továbbá kártérítést cserébe a Repsol belegyezett, hogy visszavonja Argentína elleni kereseteit.
Ez a megegyezés döntős fontosságú volt ahhoz, hogy Argentína külföldi befektetőket tudjon bevonni a világviszonylatban is ez egyik legnagyobb palaolaj és –gáz készletének kitermelésébe. Jelenleg a YPF termeli ki Argentína olajának a harmadát, gázának pedig a negyedét.
2010-ben Argentína, a YPF 1993-as privatizációja óta először elkezdett üzemanyagot importálni.
Cristina Fernández de Kirchner azzal vádolta a Repsolt, hogy mióta az 1990-es években többségi részvényes lett a YFP-ben kiszivattyúzta annak forrásait, és nem fektetett be eleget ahhoz, hogy kielégítse a hazai keresletet.
Forrás: BBC
Fordította: Latin-Amerika Társaság