Tegnapelőtt, mint immáron 19 éve minden év május 20-án több ezer ember vett részt Uruguayban a „Csöndes Felvonuláson”, amelynek keretében a katonai diktatúra áldozataira emlékeztek. Idén a jelmondat ez volt: „Hol vannak? Miért van csönd?”

Kedden este a tiltakozók Montevideóban végigvonultak az Avenida 18 de Julión, és csatlakozott hozzájuk José Mujica elnök és felesége, Lucía Topolansky szenátor is. A menetet néma csönd övezte, amit csak az áldozatok neveinek felolvasása tört meg.

Óscar Urtasun, az Uruguayi Eltűntek Anyái és Családjai szervezet tagja elégedettségének adott hangot a felvonuláson résztvevő emberek reakcióját illetően. „A legnagyobb félelmünk, hogy ez az egész elfelejtődik, és ezért fel kell töltenünk az emlékezetünk hiányos foltjait. És most ez történik. Az emberek megmozdulnak, és részt vesznek az eseményen.”

A magas rangú kormányzati tisztviselők, köztük Mujica jelenléte ellenére, Urtasun a menet jelszavára utalva kifejtette, hogy „minket foglalkoztat az állam hallgatása, mivel az nem válaszokat, és nem deríti ki az igazságot.” És bár elismerte, hogy a Frente Amplio kormányai alatt, 2005 óta előrelépés történt az ügyben, úgy érzi, hogy van még tennivaló.

1973. június 27-én Juan María Bordaberry puccsot hajtott végre Uruguayban. A marxista városi gerillák, a tupamarók (akiknek a jelenlegi uruguayi elnök, José Mujica is tagja volt) megtörésére hivatkozva Bordaberry bezáratta a parlamentet, és egy tábornokokból álló katonai juntának adta át a közvetlen hatalomgyakorlást. Ezzel kezdetét vette az 1985-ig tartó kegyetlen polgári-katonai diktatúra a hagyományosan békés országban.

A diktatúra során elnyomtak minden korábbi politikai tevékenységet, köztük a hagyományos politikai pártokat és a baloldalt is. A diktatúra időszakának több ezer áldozata volt, akiket bebörtönöztek, megkínoztak, megerőszakoltak vagy megöltek. Sokan soha nem kerültek elő.

Írta: Latin-Amerika Társaság