Az Associated Press oknyomozó leleplezése, miszerint az Egyesült Államok Nemzetközi Fejlesztési Ügynöksége (USAID) egy Twitter-típusú közösségi hálózatot hozott létre Kubában, nagy figyelmet kapott az elmúlt hetekben, az ügy kipattanásának másnapján hírek árasztották el az igazi Twittert, és számos kongresszusi képviselőt és más döntéshozókat késztetett megnyilatkozásra.

A „ZunZuneo” projektet, amelynek az AP beszámolója szerint „az volt a célja, hogy aláássa Kuba kommunista kormányát”, az USAID Átmeneti Kezdeményezések Irodája (OTI) felügyelte. Az AP az OTI-t „egy olyan részlegnek nevezi, amelyet a Szovjetunió bukása után azért hoztak létre, hogy elősegítse az USA érdekét a politikai környezet gyors megváltoztatásában – a szokásos bürokrácia nélkül.” A kubai kormány aláásására tett erőfeszítései nem szokatlanok, azonban érdemes megvizsgálni a szervezet régió más országaiban kifejtett tevékenységét.

Ahogyan a CEPR társigazgatója, Mark Weisbrot egy a napokban a KPFA rádió „Letters and Politics” című műsorának adott interjújában kifejtette, az USAID és különösen az OTI különféle lépéseket tett, hogy aláaknázza többek között Venezuela, Bolívia és Haiti demokratikusan megválasztott kormányát, és az ilyen „nyitott társadalmakban” sokkal könnyebben lehet ilyen tevékenységet kifejteni, mint Kubában. A titkosítás alól feloldott amerikai kormányzati dokumentumok azt mutatják, hogy az USAID OTI-ja Venezuelában központi szerepet játszott szervezetek és magánszemélyek pénzelésében és a velük való együttműködésben a Hugo Chávez elleni rövid életű 2002-es puccs után. Az USAID/OTI fő partnere ezekben az erőfeszítéseiben Fejlesztési Alternatívák Rt. (DAI) volt.

A Wikileaks által nyilvánosságra hozott közelmúltbeli külügyminisztériumi táviratok leleplezték, hogy az USAID/OTI felforgatása Venezuelában az Obama-adminisztráció korszakára is kiterjedt (2010-ig, amikor az OTI finanszírozása Venezuelában véget érni látszik), és a DAI továbbra is fontos szerepet játszott. Egy 2006. novemberi amerikai külügyminisztériumi távirat kifejti az Egyesült Államok nagykövetségének stratégiáját Venezuelában, és azt, hogy az USAID/OTI „tevékenységei hogyan támogatják a stratégiát”:

(S) 2004 augusztusában a nagykövet felvázolta az ország csapatának ötpontos stratégiáját, ami irányítja majd a nagykövetség tevékenységeit Venezuelában a 2004-2006-os időszakban (különösen a népszavazástól a 2006-os elnökválasztásokig). A stratégia a következőkre koncentrál: 1. Megerősíteni a demokratikus intézményeket, 2. Behatolni Chávez politikai táborába, 2. Megosztani a chavizmust, 4. Megvédeni az alapvető fontosságú amerikai vállalkozásokat és 5. Nemzetközileg elszigetelni Chávezt.

Azok között a módok között, amelyekkel az USAID/OTI támogatta a stratégiát szerepelt a tiltakozó csoportok támogatása és képzése. Ez a 2009. augusztusi távirat idézi az USAID/OTI partnerének, a DAI venezuelai irodájának vezetőjét, Eduardo Fernándezt, aki arról beszél, hogy a 2009-es tüntetések alatt a tiltakozások összes szervezőjét a DAI támogatja:

¶5. (S) Fernández DCM Caulfieldnek elmondta, hogy úgy gondolja, hogy a [a Tudományos, Büntető- és Bűnüldöző Testület] kettős célja, hogy információkhoz jusson a DAI támogatottjairól és elvágja a finanszírozásukat. Fernández elmondta, hogy „forrongnak az utcák”, a Chávez hatalmi konszolidációja elleni növekvő tüntetésekre utalva, és „ezeknek az (tüntetéseket szervező) embereknek mindegyikét mi támogatjuk.” Fernández partizánellenes kiképzést vezet és 2004 óta programokat biztosít a DAI-nak Venezuelában.

A 2006. novemberi távirat egy példával szolgál arról, hogy az USAID/OTI venezuelai partnerei „leállítanak egy várost”:

11. (S) CECAVID: Ez a projekt egy olyan civil szervezetet támogatott, amely nőkkel dolgozik Venezuela ötödik legnagyobb városa, Barquisimeto informális szektoraiban. A képzés segít nekik a városi önkormányzattal a jobb munkakörülményekért folytatott tárgyalásokban. A nők feltételeibe való kezdeti belegyezés után az önkormányzat megszegte a szavát, és a nők két napra megbénították a várost, újra tárgyalóasztalhoz kényszerítve ezzel a polgármestert. Most ez a projekt Venezuela más területein is megismétlődik.

Egyértelmű, hogy erről eszünkbe jut a jelenlegi venezuelai helyzet, hacsak nem feltételezzük azt, hogy az ilyesfajta tevékenységek véget értek Venezuelában, az USAID Venezuelának szánt több tízmillió dolláros pénzügyi alapjainak ellenére, amelynek egy része olyan szervezeteken folyik keresztül, mint a Freedom House és a Nemzetközi Republikánus Intézet (IRI), egy része pedig olyan csoportokat pénzel, amelyek részt vettek a 2002-es puccsban (amit a prominens IRI-vezetés akkor nyilvánosan üdvözölt).

Ugyanez a 2006. novemberi távirat megjegyzi, hogy az egyik OTI-program célja, hogy megágyazzon az ellenzék nemzetközi támogatásának:

(…) a DAI több tucat nemzetközi vezetőt, egyetemi tanárt, civil szervezetek tagjait és politikai vezetőt hozott Venezuelába, hogy workshopokon és szemináriumokon vegyenek részt, hogy úgy térjenek vissza az országaikba, hogy jobban értik a venezuelai valóságot és erősebben pártfogolják a venezuelai ellenzéket.

A Wikileaks az Egyesült Államok caracasi nagykövetségének sok ezer táviratát nyilvánosságra hozta, amelyekből látszik, hogy rendszeres a kommunikáció és a koordináció prominens ellenzéki vezetőkkel és csoportokkal. Az egyik különleges kedvezményezett a Súmate civil szervezet és vezetője, María Corina Machado volt, aki az elmúlt két hónapban a címlapokon volt a tiltakozó mozgalomban betöltött szerepe miatt. A táviratok azt mutatják, hogy Machado hagyományosan sokkal szélsőségesebb állásponton van, mint egyes más ellenzéki vezetők, és a nagykövetség már legalább bizalmasan megkérdőjelezte a Súmate a venezuelai választási rendszert lejárató stratégiáját, ami aztán hozzájárult az ellenzék választási vereségéhez (különösképpen 2005-ben, amikor az ellenzék bojkottja teljes chavista uralomhoz vezetett a nemzetgyűlésben). A mostani tüntetések sem különböznek ettől; Machado és Leopoldo López január végén elindították a „La Salida” kampányt azzal a kimondott céllal, hogy kikényszerítsék Nicolás Maduro elnök távozását, és megfogadták, hogy „káoszt szítanak az utcákon”.

Az, hogy az USAID támogatja a destabilizációt nem titok a célba vett kormányok előtt. 2008 szeptemberében egy Evo Morales demokratikusan megválasztott bolíviai kormánya elleni erőszakos, rasszista és elszakadáspárti kampány közepén Morales kiutasította az Egyesült Államok nagykövetét, Venezuela pedig „szolidaritásból” követte a példáját. Bolívia később véget vetett minden USAID-tevékenységnek Bolíviában, miután az ügynökség nem volt hajlandó nyilvánosságra hozni, hogy kiket lát el pénzzel az országban (Az információszabadságról szóló törvény alapján kérték, de nem kaptak választ.) Az Egyesült Államok bolíviai nagykövetségét korábban már rajtakapták, hogy az ország békehadtestbeli önkénteseit és Fulbright ösztöndíjasait kémkedésre próbálta rábírni. A Kubában kudarcot vallott ZunZuneo USAID/OTI-programmal kapcsolatban Jason Chaffetz republikánus kongresszusi képviselő így fogalmazott: „Az USAID-nek nem ezzel kellene foglalkoznia. Az USAID az amerikai lobogó alatt működik, és szerte a világon úgy kellene rá tekinteni, mint a jócselekedet őszinte közvetítőjére. Ha titkos, felforgató tevékenységekben kezd részt venni, akkor az Egyesült Államok veszít a hitelességéből.”

Azonban az USAID felforgató tevékenységekben való részvételének nagy múltja van, és az Egyesült Államok hitelessége, mint „őszinte közvetítő”, már sok évvel ezelőtt elveszett.

Írta: Dan Beeton, CEPR

Forrás: The Americas Blog