Nőnapon ezzel a cikkel szeretnénk tiltakozni a nőket érő erőszak minden formája ellen, és felhívni a figyelmet arra, hogy a cikkben szereplő borzalmas és embertelen eljárásoknak sok híve van napjaink Európájában is.

1993 és 2000 között 346.219 nőt sterilizáltak Peruban a Nemzeti Reproduktív Egészségügyi és Családtervezési Program keretén belül, amit az egykor elnök, Alberto Fujimori (1990-2000) kormánya indított el.

A legtöbb feljelentés őslakos és vidéki nőktől érkezett. Ők azok ellen a kényszersterilizációs programok ellen emelték fel a szavukat, amelyeket elsősorban a mélyszegénységben elő területeken alkalmaztak, hogy megfeleljenek a demográfiai ellenőrző politika célkitűzéseinek.

Marco Guzmán Baca, a limai Második Felsőbb Tartományi Ügyészi Iroda ügyésze szerint nincs arra bizonyíték, hogy ezek a beavatkozások a Fujimori által kijelölt és később egészségügyi miniszterek – Eduardo Yong, Marino Costa és Alejandro Aguinaga – által végrehajtott politika eredményei voltak. Január 22-én a fenti indokok miatt lezárta az ügyet.

Az Amnesty International (AI) egy nyilatkozatban azt mondta, hogy „bőven van olyan bizonyíték, ami azt jelzi, hogy az egészségügyi szakemberek ezt a családtervezési programot a kormányzó hatóságok nyomására hajtotta végre, amelyet azért gyakoroltak rájuk, hogy megfeleljenek a sterilizációs kvótáknak, és arra is, hogy a legtöbb esetben a nők nem szabad és tájékoztatott belegyezésüket adták ehhez. A nőket és családjaikat állítólag bírsággal, börtönbüntetéssel vagy élelmiszertámogatások visszavonásával fenyegették meg, ha nem vetik alá magukat a műtétnek. Sokan közülük nem kaptak megfelelő utókezelést, egészségügyi problémáik keletkeztek, és tizennyolc nő meghalt.”

Az ügyészség megcsúfolja az áldozatokat

Habár az ügy 2.074 nőt érint, és Guzmán Baca közülük hatszázat ki is hallgatott, csupán hat, az északi, Cajamarca tartománybeli orvos esetében talált bizonyítékot bűncselekmény elkövetésére María Mamérita Mestanza Chávez ellen, aki 1998-ban a beleegyezése nélkül műtéti sterilizáláson esett át, és egy héttel később az operáció következményeképpen meghalt.

„Az ügyész nem mondhatja, hogy nincs bizonyíték. Vannak írások, emlékeztetők, amelyekkel a miniszterek informálják Fujimorit, hogy vajon elérik-e a célokat, és ha igen, akkor hogyan, illetve jelzik, hogy kvóták voltak a nők sterilizálására, továbbá beszélnek a kapható büntetésekről és jutalmakról” – tárja fel, Rossy Salazar, a Demus nőjogi szervezet jogi képviselője.

Hilaria Supa andoki vezető és az andoki parlament képviselője, aki elítéli a kényszersterilizációt és közel két évtizede segíti az áldozatokat, dühösen nyilatkozott az ügyész döntéséről: „Nincsenek tekintettel az áldozatokra vagy azokra a következményekre, amiket a kényszersterilizáció miatt elszenvedtek. Egyáltalán nem foglalkoztak a nők sterilizálásánál használt módszerekkel – például emberrablás, fenyegetés, kínzás – sem.”

„Az áldozatokat és jogukat az igazsághoz, az igazságossághoz és a kártérítéshez kigúnyolják, pedig oly régóta küzdenek ezért, és most ezt megsértik” – mondja Supa, aki hangsúlyozta, hogy volt elég bizonyíték egy kereset benyújtásához, mivel az ügyész több mint 140 olyan aktával rendelkezik, amelyek segítik az emberijog-sértések ügyét.

1999-ben egy csoport perui és nemzetközi emberi jogi szervezet panasszal élt az Amerika-közi Emberi Jogi Bizottságnál (IACHR) a perui állam ellen a Mestanza-ügyben.

Négy évvel később a perui állam elismerte Mestanza élethez, személyes integritáshoz és a törvény előtti egyenlőséghez való jogának a megsértését, és jóváhagyott egy békés egyezséget az áldozat családjával, ami pénzbeli kártérítést is tartalmazott, valamint egy olyan ígéretet, hogy „alapos vizsgálatnak veti alá a történteket, és jogi eljárást indít mindazok ellen, akik részt vettek ezekben, legyenek azok értelmi szerzők, végrehajtók, azok segítői, vagy bárki más, még ha köz- vagy katonai tisztviselők vagy a kormány alkalmazottai is ezek a személyek.”

A kötelezettségvállalás keretében az ügyészség 2004-ben vizsgálatot indított az ügyben, de azt 2009-ben bizonyíték hiányában megszüntették.

A Főügyész Hivatala 2011-ben, a Mestanza-ügy után új vizsgálatot rendelt el, mivel az IACHR ezeket a bűncselekményeket emberiesség elleni bűnöknek nyilvánította, és így azok nem évülnek el. Az ügyben több mint kétezer sterilizált nő esetét vizsgálták, akik az AI szerint „csupán egy kis részét képezik annak az összesen több mint 200 ezer, főként szegény őslakos és campesina nőnek, akiket az 1990-es években sterilizáltak, akik azt állították, hogy nem adták teljes és felvilágosított beleegyezésüket.”

Azonban a vizsgálat 2012 novemberéig szünetelt, amikor a limai Első Felsőbb Tartományi Ügyészi Hivatal elrendelte az ügy újranyitását, és a vizsgálat egy új szakaszát.

Egy vallomás

Carmen Mayhua Pimentel, cuscói campesina az egyike annak a több ezer nőnek, akiket a belegyezésük nélkül sterilizáltak.

„1997. október 20-án kikötöztek. 28 éves voltam, és volt három gyerekem. Háromszor látogattak meg Mollepata körzetben [Anta tartomány]. Egy nővér jött egy mentőautóban az Anta tartománybeli Limatambo körzetből. Mindannyiunkat egy-egy szobába vittek, majd visszajöttek és lefektettek minket a földre egy matracra” – idézi fel Mayhua a Latinamerica Pressnek 2012-ben adott beszámolójában.

„El akartunk menni, de bezártak. Egy hordágyra fektettek, és mindkét kezünket leszíjazták. Az arcomba nyomták, hogy a férjem aláírta. Becsapták őt, mivel azt mondták neki, hogy jobb ha nincs olyan sok gyereke, mert szegények voltunk. Az orvosi rendelőben, amikor azt mondtam, hogy nem akarom, hogy lekötözzenek, sértegettek, azt mondták, hogy kéretem magam. Arról, hogy ezután mi történt nem tudok semmit. Egy matracon ébredtem a földön; senki nem volt ott, hogy gondoskodjon rólunk. A következő napon, nagyon korán, reggel nyolckor mentővel hazavittek minket, és még fájdalomcsillapítót sem adtak. Egy kis idő elteltével visszamentem a rendelőbe, de nem adtak semmit, azt mondták, hogy történt, ami történt.”

Gloria Cano ügyvéd, az Emberi Jogok Szövetségének (APRODEH) igazgatója január 28-án bejelentette, hogy az áldozatok jogi képviselői fellebbezést nyújtanak be az ügyészség egy magasabb eljárási szintjéhez.

„Azt akarjuk, hogy a legfelsőbb bíróság vizsgálja felül az ügyet, mert nem lenne tisztességes, ha lezárnák az ügyet, ami annyi fájdalmat okozott sok ezer nőnek” – mondta Cano a sajtónak. „Az IACHR-től is kértünk egy újabb meghallgatást. Ha a bizottság meghallgat minket, akkor az állam arra kényszerül majd, hogy reagáljon a helyzetre.”

„Az nem lehetséges, , hogy a sterilizálásban érintett nőknek ne szolgáltassanak igazságot” – tette hozzá. „Ez egy olyan szégyenfolt, amibe nem törődhetünk bele, mert senkit nem kényszeríthetnek, hogy alávesse magát ilyen súlyos következményekkel járó műtétnek.”

Forrás: Latinamerica Press