Több mint száz paraguayi paraszt táborozott le tegnap a Curuguatyban található Marina Cue birtok közelében, és bejelentették, hogy az ott történt véres kilakoltatás első évfordulóján újra el fogják foglalni azt.

Földtelen munkások és a tavalyi események áldozatainak barátai elmondták, hogy június 15-én nagygyűlést fognak tartani, hogy megemlékezzenek a tavaly elhunytakról, 16-án pedig be fognak hatolni a birtokra, és jogokat követelnek majd.

alt

2012. június 15-én Jalil Rachid ügyész által elrendelt művelet keretében rendőrök százai érkeztek a helyszínre, és hogy eltávolítsák onnan a parasztokat, akik az állam tulajdonában lévő, de egy helyi földbirtokos által művelt földet követelték.

Azonosítatlan személyek tüzet nyitottak a parasztokra és a rendőrökre, ami végül összecsapáshoz vezetett, amelynek tizenegy paraszt és hat rendőr esett áldozatául, több tucatnyian megsebesültek és egy csoportot pedig letartóztattak, állapította meg egy független vizsgálat.

Az úgynevezett curuguaty mészárlás után a hagyományos politikai pártok Fernando Lugo elnök felelősségre vonását követelték, és parlamenti puccsal eltávolították őt a hatalomból, és Federico Francót ültették a helyére.

Az alkotmányos rend megbontása Franco nemzetközi elszigetelődéséhez vezetett, és az országot felfüggesztették a térségi integrációs szervezetekben, a Mercosurban és az Unasurban, ami egészen az új kormány mostani beiktatásáig tartott.