Michelle Bachelet, egykori chilei elnök, a mostani ellenzék jelöltje egy átfogó, hatéves reformfolyamat eredményeként bevezetné az ingyenes egyetemi oktatást Chilében. Megválasztása esetén 100 napon belül benyújtaná javaslatait.

Bachelet úgy nyilatkozott az újságíróknak, hogy a projekt célja, hogy „szemléletmód-váltást hozzon az oktatásban, hogy az árucikkből szociális joggá változzon”. A felsőoktatást érintő tervek kapcsán azt mondta, hogy az a cél, hogy hat éven belül ingyenessé tegyék azt.

Az ingyenes oktatás bevezetése volt a 2011 második fele óta tartó diáktüntetések egyik legfontosabb követelése. Ezt a jobboldali Sebastián Piñera vezette kormány elutasította, és az ösztöndíj rendszer átalakításával, valamint a tandíj finanszírozására felvehető hitelek kamatának csökkentésével próbálta mérsékelni a hallgatók körében tapasztalható elégedetlenséget.

alt

„A javasolt reform szívében a közoktatás állna” – mondta Bachelet, aki a GDP 1,5-2 százalékát fordítaná évente erre a területre. Ez a gyakorlatban 4500 új bölcsődei és 1200 új óvodai férőhelyet és két új állami egyetem létrehozását jelentené. Ráadásul az új egyetemek olyan területeken (Közép- és Dél-Chile) jönnének létre, ahol korábban ilyen intézmények nem működtek.

A hallgatói szervezetek vezetői szkeptikusan fogadták a bejelentést. Az Universidad de Chile Hallgatói Szövetségének elnöke, Andrew Fielbaum úgy fogalmazott, hogy az ígéreteken látszik, hogy nem múltak el nyomtalanul az elmúlt évek tiltakozásai, de nem a szavak, hanem a tettek számítanak.

Hasonlóan vélekedett a középiskolások érdekképviseleti szervezetének szóvivője, Isabel Salgado is. Szerinte igazi áttörés, hogy ilyen fontossá vált az oktatás kérdése, de emlékeztetett arra, hogy Bachelet 2006 és 2010 között már kormányozta az országot, és akkor nem teljesítette az oktatás kapcsán tett ígéreteit.

A chilei diákok továbbra is készültségben vannak, hogy kiálljanak érdekeikért. Idén már 20 egyetemet és középiskolát foglaltak el vagy tartanak most is megszállva, hogy érvényesítsék követeléseiket. Ebből mintegy tucat ért rendőrségi beavatkozással véget, amely során kilenc embert tartóztattak le. Emellett idén már két jelentős országos megmozdulásra került sor, amelyeken több százezren vettek részt, és már szervezik a június 13-ai, harmadik nagy tüntetést.