Az a megállapodás, amelyet Juan Manuel Santos kormánya és a Kolumbiai Forradalmi Fegyveres Erők – Néphadsereg (FARC-EP) a kulcsfontosságú földkérdésben kötött, mérföldkövet jelent abban a történelmi politikai, társadalmi és katonai konfliktusban, amit az ország az elmúlt több mint ötven évben átélt. Békefolyamat az ország legnagyobb gerillamozgalmával soha korábban nem ért el ilyen eredményt.

A béketárgyalások hat hónappal ezelőtti havannai megkezdése óta a két fél május 26-án először lépett nyilvánosság elé a Havannai Nemzetközi Konferencia Központban, hogy bejelentse a jó hírt. Mellettük álltak a támogató országok, Kuba és Norvégia, valamint a megfigyelő államok, Venezuela és Chile képviselői.

A korábban egyeztetett menetrend első pontja, az átfogó mezőgazdasági fejlődés kérdése alapvető fontosságú a konfliktus befejezéséhez, mert ez volt a fegyveres harc egyik kirobbantója az 1950-es években, és azóta is megoldatlan probléma. A hivatalos számok szerint csupán a tulajdonosok 1 százaléka birtokolja az összes föld 50 százalékát Kolumbiában, amivel a dél-amerikai ország az egyik legegyenlőtlenebb a világon.

A havannai megállapodás, amit a 16-os Számú Közös Közleményben ratifikáltak, az emberekre, a kistermelőkre, a földhöz való hozzáférésre, a földosztásra, a szegénység elleni harcra, a mezőgazdasági termelés elősegítésére valamint a vidéki gazdaság reaktiválására koncentrál.

A Földet a Békéért Alap segítségével a lehető legnagyobb számú földtelen vagy kevés földdel rendelkező vidéki lakos földhöz jutásának biztosítását irányozzák elő.

A nemzeti kormány célja, hogy alkotmányos és jogi háttérmunkával fokozatosan formálissá tegyen minden campesinók által elfoglalt vagy birtokolt földet Kolumbiában.

Mechanizmusokat kell létrehozni, hogy megoldják a földhasználat feletti kérdéseket, valamint agrárjogot, hogy megvédjék a közjón alapuló tulajdoni jogokat.

Ezek a projektek lakhatási tervekkel, ivóvízzel, technikai segédlettel, képzéssel, oktatással, földadaptációval, infrastruktúrával és talaj-helyreállítással társulnak.

A megállapodás igyekszik megfordítani a konfliktus hatásait, és visszaadni a kifosztások és az erőszakos kitelepítések áldozatainak a földjeiket.

A kormánydelegáció vezetője, Humberto de la Calle korábbi alelnök később megerősítette, hogy a megállapodás „radikális változást tesz lehetővé a kolumbiai vidéki viszonyokban”, és megismételte, hogy a kormánynak „átfogó elképzelése van a vidék átalakítását illetően”.

De la Calle tisztázta: „Mindez a magántulajdon teljes körű tiszteletben tartásával történik majd.”

A gerillamozgalom részéről, Iván Márquez parancsnok megjegyezte: „A megállapodásnak sajátos kikötései vannak, amelyeket újra napirendre kell tűzni, mielőtt a végső megállapodás konkretizálódik.”

Márquez elmondta: „Az a száznál is több kezdeményezés, amit a tárgyalóasztalhoz hoztunk tagadhatatlanul bizonyítja mély elkötelezettségünket a földkérdés iránt.”

A két oldal emlékeztetett rá, hogy a tárgyalások azon az alapon folynak, hogy semmiről nincs megállapodás, amíg mindenről nincs, ahogyan ezt lefektették a Havannai Általános Megállapodásban. Így aztán a teljes körű és tartós béke elérése függ más napirendi pontokban való megegyezéstől, amely pontok között olyanok szerepelnek, mint a politikai részvétel, az áldozatok jogai, a tiltott kábítószerekkel kapcsolatos problémák megoldása, magának a konfliktusnak a befejezése valamint annak jóváhagyása.

Ez az utolsó aspektus új kérdéseket is felvet. De la Calle megerősítette, hogy a tárgyalt megállapodásokat az embereknek jóvá kell hagyniuk. A FARC-EP alkotmányozó gyűlést sürget, mert szerintük ez lenne a legjobb módja „a végleges megbékélés megteremtésének”.

A békekísérletek az elmúlt húsz évben még jóval bármilyen konkrét megállapodás előtt kudarcba fulladtak. Ez volt a helyzet Caguánban (1999-2002) Andrés Pastrama elnökkel, és a mexikói tlaxcalai tárgyalásokkal César Gaviria elnöksége (1990-1994) idején.

A legnagyobb politikai jellegű eredményeket még az 1980-as évek közepei békefolyamatok során értek el Belisario Betancurral, amikor is aláírták az Uribe Szerződéseket. Azonban ezeket az eredményeket szétzúzta a háború ezt követő fellángolása és a leszerelt gerillák által támogatott politikai párt, az Unión Patriótica megsemmisítése.

Azokra a kritikákra reagálva, amelyek a Santos-adminisztráció a béketárgyalások iránti elkötelezettségére vonatkoztak De la Calle elmondta: „A kormány tisztelettel értékeli ezeket, de ma igazi lehetőségünk van, hogy a tárgyalásokkal megteremtsük a békét.”

Sergio Alejandro Gómez