Egy kubai programnak köszönhetően Fidzsiről érkezett fiatalok szereznek majd orvosi diplomát Kuba Latin-amerikai Orvosi Iskolájában (ELAM), és ezt követően visszatérnek a szigetükre, hogy fidzsi társaiknak nyújtsanak segítséget.

Az egyik hallgató, Carolyn Murti a Prensa Latina hírügynökségnek elmondta, hogy az ELAM-ban a diákok többet kapnak egy szokványos tantervnél; történelemből, továbbá emberi és morális értékekből is gazdagítják a tudásukat.

„Az orvoslás gyakorlása nem csupán pénzkereset, hanem azok segítése, akiknek szükségük van rá, és az ő életük javítása” – mondta Murti.

alt

Amikor visszatér az országába, azt tervezi, hogy orvosi diplomáját a közössége szolgálatába állítja, mondja, nagyra értékelve a Kuba által felajánlott lehetőséget, hogy az amerikai kontinens, Afrika, Ázsia és Óceánia fiataljai ingyen tanulhatnak orvosnak.

A maga részéről Asahel Kisher elmondta, hogy az ELAM segített neki olyanná válni, „amilyenné egy emberi lénynek kellene válnia”.

„Ösztöndíjjal tanulunk itt, és ez a kubaiak emberségét jelzi. Amikor visszatérünk az országainkba, ugyanígy fogunk viszonyulni a népünk és országunk felé – nagylelkűek leszünk” – fogalmazott.

Masikerei Vunicagi megjegyezte, hogy Fidzsi szűkében van az orvosoknak, mert a legtöbb szakember más országokba megy, hogy többet keressen. Ez ösztönözte arra ezeket a diákokat, hogy Kubába jöjjenek tanulni, és segítsék a népüket.

„Az orvoslás mindig humanizmus és szolidaritás” – mondta Vunicagi, aki elismerően beszélt Kuba egészségügyi rendszeréről, különösen az alapellátásról.

Összesen tizennégy fidzsi és százkilencven más, a csendes-óceáni szigetvilágban található országból érkezett diák iratkozott be az ELAM-ba, ahol a tanulók legtöbbje alacsony jövedelmű háttérrel rendelkezik.