A bolívai kormány 2012 óta tisztában van az Egyesült Államok azon szándékával, hogy bezárja a Kábítószerügyi Részlegét (NAS) a dél-amerikai országban.

Carlos Romero kormányminiszter szerint Washington azon döntése, hogy visszahívja a NAS irodáját Bolíviából nem lepte meg a kormányt, tekintve, hogy a végrehajtó hatalom 2012 óta további lépéseket tett a kábítószer-kereskedelem elleni harcban.

Múlt szombaton Bolívia bejelentette, hogy még közel 56 millió dollárt költ majd a kábítószer-kereskedelem elleni harcra, amely összeg nagyobb, mint amennyit a NAS adott.

alt

„A NAS visszahívásával, ami az országból 2009 januárjában kiutasított DEA-hoz kapcsolódik, Bolívia megerősíti azon szándékát, hogy államosítsa a kábítószerek elleni harcot a nemzetközi közösség által is elismert eredménnyel” – áll a kormányminiszer közleményében.

A hivatalos számok azt mutatják, hogy a NAS a bolíviai kábítószer-kereskedelem elleni harcra fordított költségvetését a 2005-ös 90 millió dollárról idénre 5 millió dollárra csökkentette.

Múlt csütörtökön, több mint három héttel azután, hogy Evo Morales elrendelte az USAID kiutasítását, Washington utasítást adott a NAS kivonására, ami több mint 40 évig működött az országban.

A bolíviai vezető azt mondta, hogy az USAID összeesküvést készített elő, és politikai intervenciót hajtott végre parasztszakszervezetekben és más szociális szervezetekben, azért, hogy destabilizálja a kormányát, ahogy az amerikai nagykövetség szokta ezt.

2008-ban Morales kiutasította Philip Goldberg amerikai nagykövetet, azzal a váddal, hogy az ellenzékkel összeesküvést szervez, és, ugyanez év novemberében, megkérte a DEA-t is, hogy távozzon.