Az Egyesült Államok blokádja által okozott óriási gazdasági és társadalmi károk ellenére Kuba teljesítette az ENSZ Milleniumi Fejlesztési Céljainak (MDG) többségét, világított rá egy jelentésben az ENSZ Emberi Jogi Bizottsága.

2012-ben Kuba érte el a legalacsonyabb csecsemőhalálozási arányt Latin-Amerikában, minden 1000 születésből mindössze 4,6 csecsemő hal meg, ami világszinten is a legalacsonyabbak között van.

Kuba általános és ingyenes hozzáférést biztosít a közegészségügyhöz, oltási programja pedig a legátfogóbbak között van a világon, tizenháromféle betegséget előz meg.

Annak ellenére, hogy az amerikai blokád miatt korlátozottan fér hozzá erőforrásokhoz és technológiákhoz, Kuba fokozta a kutatásait a kolera, a dengue-láz és a HIV elleni vakcinák kifejlesztésére. Ezenkívül olyan programokat tett kiemelt fontosságúvá, amelyek szívbetegségekkel, a rákkal, urológiai problémákkal, szervátültetésekkel és másokkal kapcsolatosak.

A nemzeti AIDS-visszaszorítás program észrevehető eredményeket ért el az elmúlt években, csökkentette az AIDS-szel kapcsolatos halálozást, valamint a megbetegedés kései észlelését. Egyúttal a kezelésben részesülő AIDS-betegek túlélési arányát pedig növelte, miközben a gyakorlatilag felszámolták a szifilisz és az AIDS az anyából a gyerekébe való átöröklődését.

Kuba teljesítette az MDG céljait a mélyszegénység és az éhezés megszüntetését illetően is, támogatja a nemek közötti egyenlőséget, valamint a nők jogokkal való felruházását, és megvalósította az általános alapfokú oktatást.

Kuba első országként írta alá a Nők Elleni Diszkrimináció Minden Fajtájának Megszüntetéséről Szóló Egyezményt, és másodikként ratifikálta azt.

Az UNESCO a 2011-es Oktatást Mindenkinek Globális Monitoring Jelentésében elismerte a kubai oktatás magas szintjét, tizennegyedik helyre sorolva azt a világon.

Az ezen a téren elért jelentős eredményei ellenére Kuba jelenleg is azon dolgozik, hogy növelje oktatási rendszerének minőségét minden szinten, és változtatásokat vezetett be annak érdekében, hogy folytassa a tanárok továbbképzését, és növelje a szigort és a hatékonyságot diákok oktatásában, áll a jelentésben.

A 2011-es Emberi Fejlődési Jelentés szerint Kuba 187 ország közül az 57. helyen áll, a Nem Jövedelemfüggő Emberi Fejlődési Index pedig a 17. helyre sorolja a karibi szigetországot.