A korábbi mexikói elnök, Felipe Calderón először 2006-ban rendelte el, hogy az ország hadserege vegye fel a harcot a Mexikóban működő drogkartellekkel, és ezzel kezdetét vette a hírhedt „kábítószerek elleni háború”. Hét év, több mint 80 ezer halott és körülbelül hatezer jelentett emberijog-sértés után a konfliktus nem látszik csillapodni.

Sőt, a háború a hadsereg és a kartellek között, valamint a különböző kartellek összecsapásai fokozódnak. Ezenkívül a rendőrség soraiban uralkodó elképesztő korrupció, és a kartellek harca a területi piacaik megtartásáért a vidéki lakosokat a legrosszabb helyzetbe taszítják: mindennapos áldozatai az erőszaknak, emberrablásoknak és rablásoknak, és más erőszakos cselekményeknek.

Mivel azt tapasztalta, hogy a kormány nem képes megteremteni azt a biztonságot, amelyre szüksége lenne, a mexikói társadalmat a közbiztonság hiányának érzése, a félelem és tehetetlenség uralta. Így volt ez egészen addig, amíg állampolgárok egyes csoportjai úgy nem döntöttek, hogy a maguk kezébe veszik a dolgokat.

Civil polgárőr egységek

2014 elejétől kezdve legalább tizennégy új önvédelmi egység szerveződött vidéken, különösen Michoacán, Veracruz és Jalisco államokban. Ha azt nézzük, hogy kik azok, akik már hónapok óta aktívak, akkor az egységek teljes száma legszerényebb becslések szerint is a százat közelíti. Azt látva, hogy a rendőrség és a kormány vagy nincs jelen, vagy korrupt, esetleg maga is együttműködik a bűnözőkkel, ezek az önvédelmi egységek (amelyek saját bevallásuk szerint 20 ezer férfit tudnak a soraikban) kezükbe vették saját AK-47-es és R-15-ös géppuskáikat, és kimentek az utcára.

Céljuk nem az, hogy segítsék a hadsereget a kartellek elleni keresztes-hadjáratában és megállítsák a kábítószer-kereskedelmet, hanem az, hogy megvédjék a családjukat a helyi erőszaktól. Ezek közül a civil polgárőrök közül sokan maszkban és civil ruhában dolgoznak, és eddig főleg a Templomos Lovagok és a Michoacáni Család kartellekkel kerültek összetűzésbe. Február 8-án az önvédelmi erők sikeresen bevonultak a régóta a Templomos Lovagok kartell kezében lévő michoacáni városba, Apatzinganba.

Az önvédelmi csoportok növekvő jelenléte a hadszíntéren, és a rájuk szegeződő nagyarányú médiafigyelem arra kényszerítette Enrique Peña Nieto jelenlegi elnököt, hogy hivatalosan ismerje el őket. Január 28-án a mexikói kormány egy egyezményt írt alá az önvédelmi egységekkel, törvényesítette őket, és megszervezte az integrációjukat a Vidéki Védelmi Testületek nevű kvázi-katonai egységekbe.

Az egyezmény szerint „átmenetiek” lesznek, és minden önvédelmi egység leadja a tagjainak listáját a Védelmi Minisztériumnak. Ami a fegyverzetüket illeti, az önvédelmi egységek tagjai megtarthatják a fegyvereiket, ha azokat regisztrálják a hadseregnél.

Barátok vagy ellenségek?

Ezeknek az önvédelmi egységeknek a megalakulása és törvényesítése vitákat robbantott ki a mexikói társadalom különböző rétegeiben. Sokak számára az ilyen önvédelmi egységek felemelkedése áttörést jelent a lakosokat a háború kezdete óta egyre erősebben sújtó visszaélések elleni civil fellépés terén.

Néhány politikus amiatt aggódik, hogy ezeknek a csoportoknak az elismerése azt sugallja, hogy beismerik az állam kudarcát, míg más elemzők inkább az önkéntes rendvédelmi csoportok Latin-Amerika történetében játszott sötét tevékenységei miatt szoronganak.

Az önvédelmi erők támogatói gyakran érvelnek azzal, hogy azok gerillataktikája rendkívül hatékonynak bizonyult a korrupció és a drogkartellek elleni harcban. Tény, hogy jobban ismerik a helyi terepet, mint a hadsereg, és hogy de facto legitimek a városaikban, ami egyértelmű előnyt jelent számukra a konfrontáció során.

Sőt, ha jól kezeli őket, akkor Peña Nieto arra is használhatja ezeket az egységeket, hogy egy kicsit leküzdje az állampolgárok apátiáját a háborúval kapcsolatban, és egy kis támogatásra tegyen szert. Ebből a szempontból a támogatók érdekei nagyban függnek attól, hogy az önvédelmi egységek kapnak-e fizetést a szolgálataikért. Efölött a téma fölött nem szabad átsiklani, mert ez különbséget fog tenni a tagok között aszerint, hogy mennyire elkötelezettek és hűségesek a mozgalomhoz.

Azonban továbbra is van néhány figyelmeztető jel a civil polgárőr erőkkel kapcsolatban. Például a történelem óvatosságra int. Ha visszaemlékszünk, hogy a Kolumbiai Egyesült Önvédelmi Erők fokozatosan abbahagyta a harcot a FARC-kal, és egy újabb kartellé vált, akkor érthetővé válik az elemzők aggodalma a mexikói társaik szándékait illetően.

Azok számára, akik úgy gondolják, hogy Kolumbia nem szükségszerűen példázza Mexikó jövőjét elég csak felidézni, hogy a Michoacáni Család is azt állította, hogy a Zetas kartell ellen fog harcolni… mielőtt maga is bekapcsolódott a kábítószer-kereskedelembe.

Ezenkívül nyugtalanító kérdések merülnek fel az önvédelmi erők fegyvereinek származásával kapcsolatban is. Egyes beszámolók azt jelzik, hogy azokhoz a nagy tűzerejű támadó fegyverekhez, amelyeket sok tagjuk magánál tart csak a drogkartelleken keresztül lehet hozzájutni.

Így szerencsétlen lépés lenne a Peña Nieto-kormány részéről, ha ösztönözné a fegyverkereskedelmet a civilek és a kartellek között. Ezért a Peña-adminisztrációnak feltétlenül mérlegelnie kellene ezeket a kockázatokat, hogy elkerülje, hogy szoruljon a hurok a nyaka körül.

A háború folytatódik?

Ma az önvédelmi erők folytatják a harcot a michoacáni Tierra Calientében és Mexikó más államaiban. Annak ellenére, hogy az elmúlt hetekben néhány helyen figyelemre méltó haladást értek el, az egységek továbbra is jolly jokerek Mexikóban.

Miközben Peña Nieto bölcsen baráti kapcsolatot alakított ki velük, nyilvánvalóan nem támaszkodhat rájuk a háborúban vagy a közvélemény támogatásának fenntartásában. Ha folytatja a háborút (amit megdöbbentő módon nem elsőként vizsgált felül), akkor 2013-as ígéretéhez híven ki kell állítania tízezer elitalakulatost.

Ami a civil polgárőr csoportokat illeti az adminisztrációjáé most a felelősség, hogy biztosítsa, hogy kizárólag védelemmel foglalkoznak majd, és nem válnak újabb bűnözői szervezetekké, és működésük ténylegesen átmeneti lesz.

Írta: Paula Martínez Gutiérrez

Forrás: Latin America Bureau