Nelson Davila, Venezuela ausztráliai nagykövete beszélt a teleSUR Englishnek hazájában soron következő választásokról. Már több mint két év telt el a néhai elnök, Hugo Chávez halála óta, és azóta folyik Maduro-kormány által „gazdasági háborúnak” hívott hadjárat. Az ellenzéki erőszak több mint ötven halálesethez, valamint több száz sérüléshez vezetett, és súlyos károkat okozott a köztulajdonban, az iskoláktól az egészségügyi egységeken át több száz buszig. Így a decemberi választások kiemelten fontosnak ígérkeznek a venezuelai emberek és a forradalmuk szempontjából.

Karen Spring, a Hondurasi Szolidaritási Hálózat koordinátora beszélt a teleSURnak a hondurasi korrupcióellenes mozgalomról és a benne rejlő lehetőségekről.

A Latin-Amerika Társaság a Facebookon olvasható Dél-Amerika Blog szerzőjét, az immáron hét éve Chilében élő Ponce Ágnest kereste meg, hogy meséljen kinti életéről, tapasztalatairól, illetve magáról Chiléről és a chilei emberekről. Az interjút a Latin-Amerika Társaság honlapja számára Hafuzi Hajnalka készítette.

A bolíviai történész és társadalmi teoretikus Silvia Rivera Cusicanqui az Elnyomtak, de nem győztek le: Paraszti küzdelmek aymarák és kecsuák között Bolíviában című klasszikus mű szerzője, aki a közelmúltban az országában Evo Morales elnök első számú bírálójává vált őslakos szemszögből. Az Indian Country Today Media Network felkereste őt New Yorkban, ahol jelenleg vendégelőadóként Latin-Amerika tanulmányokat tanít a New York-i Egyetem János Károly Király Központjában.

Az uruguayi elnök, José Mujica exkluzív interjút adott a RT-nek a Havannában tartott januári CELAC csúcstalálkozó alatt.