A hét végére az 1959-es forradalom óta először Kuba vezetője nem egy Castro lesz.

Fidel Castro, majd öccse, Raúl közel hatvan évig szilárdan kézben tartotta a sziget politikai vezetését. Április 19-ig a 86 éves Raúl Castro át fogja adni a hatalmat, nagy valószínűséggel az utána következő második embernek, Miguel Díaz-Canelnek.

Miguel Díaz-Canel új szemléletet hozhat a kubai politikába - Fotó: Alejandro Ernesto/AFP/Getty Images

A hatalomátadás generációváltást jelez – az 57 éves Díaz-Canel még meg sem született, amikor Fidel Castro megdöntötte Fulgencio Batistát, és magához ragadta a hatalmat. De teljes bizonyossággal nem sokan tudnak beszélni Díaz-Canel szemléletmódjáról, ami miatt a kubaiak sokat törik a fejüket, hogy vajon mit hoz majd a vezetése olyan időkben, amikor a gazdaság nehézségekkel küzd, és átfogó gazdasági reformok vannak folyamatban. Ténylegesen mekkora változást hozhat egy fiatalabb ember?

Az állami médiában megjelenő alakja nem sokat árul el róla. Díaz-Canel soha nem volt olyan heves szónok vagy népszerű vezető, mint a Castrók – megfigyelők szerint vélhetően ez lehetett az oka a túlélésének és a Kommunista Pártban való felemelkedésének.

A jelenleg a kubai Minisztertanács alelnöki posztját betöltő Díaz-Canel az elmúlt harminc évet azzal töltötte, hogy feljebb lépkedett a párt ranglétráján. Az alapoknál kezdte, mint az Ifjúkommunisták Szövetségének vezetője a szülőhelye, az ország középső részén lévő Villa Clara tartomány egyetemén. Lépésenként haladt előre, bizalmat kapott és stratégiai szövetségeket épített ki.

Érezhetően csekélyebb karizmája talán sokkal inkább a kubai politikai rendszer tünete, mintsem személyes tulajdonság. Díaz-Canel előléptetése Raúl Castro azon stratégiájába illeszkedett, hogy csak azoknak a kormányzati tisztviselőknek a felemelkedését engedte, akiket a Kommunista Párt tisztviselői folyamatosan próbára tettek, és jóvá kellett hagyniuk, mielőtt valaki felkerült a pártelitbe.

„Díaz-Canel egy túlélő” – nyilatkozta az AQ-nak Arturo López-Levy, a kubai politika a Texas-Rio Grande Valley-i Egyetemen tanító elemzője.

Évtizedekkel fiatalabb a forradalomban résztvevő történelmi generációnál, de több egy friss arcnál. Alapos megfigyelők találtak utalásokat arra, hogy Díaz-Canel talán újfajta politikát hozhat Kuba legfelsőbb hivatalába – és ez bizonyos visszafogott népszerűséget hoz neki a lakosság körében, amely növekvő elvárásokkal fordul a vezetői felé.

Ahelyett, hogy szenvedélyes televíziós beszédeiből ismernék Díaz-Canelt, a kubaiak azokra a gesztusokra figyeltek fel, amelyek megkülönböztetik őt más párttisztviselőktől. Ennek egyik közelmúltbeli példája a választások március 11-i második fordulóján (ahol megválasztották a nemzetgyűlés 612 tagját és a tartományi testületeket) való nyilvános megjelenése volt, amikor ő és felesége együtt adták le szavazatukat.

Ez rendkívül ritkaságnak számít Kubában. A tisztviselők feleségeit többnyire távol tartják a közfigyelemtől – hacsak nem érdemlik ki a figyelmet saját maguk. Raúl Castro feleségének, Vilma Espínnek voltak nyilvános megjelenései, de mint politikai személyiségnek, nem pedig feleségnek. Espín a Sierra Maestrában folytatott gerillaháború veteránja volt a forradalom idején, és egész életében a Kubai Nőszövetséget vezette. Fidel Castro felesége, Dalia Soto del Valle ezzel szemben csak azután kapott figyelmet a hivatalos kubai sajtóban, miután Fidel visszavonult a közélettől.

Az, hogy Díaz-Canel a feleségével utazott külföldre – például Észak-Koreába –, és olyan fényképek készültek róluk, amelyeken fogják egymás kezét, új politikai felfogást tükröz. Példa nélküli betekintést enged a magánéletébe egy olyan országban, ahol az, hogy a politikai vezetők közfeladataik ellátásán kívül mit csinálnak nem tart általános érdeklődésre számot.

Mindazonáltal, ahogyan López-Levy politikai elemző leszögezi, ez Díaz-Canel esetében nem újdonság. Egész politikai karrierje során egy átlagos állampolgár, nem pedig egy tipikus politikus vagy a pártelit tagja képét sugározta magáról.

Amikor az 1990-es években a Kommunista Párt első titkára volt Villa Clara tartományban rendszeresen részt vett a helyi kulturális rendezvényeken a feleségével és a gyerekeivel együtt. Minden nap biciklivel járt dolgozni, ahogyan a legtöbb kubai is tette az évtizedet meghatározó gazdasági válság idején, és azzal szerzett hírnevet, hogy jó hallgatóság, még ha nem is tekintik nagy szónoknak.

Nagyra becsülte a szoros kapcsolatot a munkásokkal, szokása volt váratlanul ellenőrizni a gyárakat és a munkahelyeket mindkét tartományban, ahol dolgozott – először Villa Clarában, majd később Holguínban.

„Megőrzött egyes populista vonásokat, és a közvetlen párbeszédet az emberekkel, amit egyes kormányzati tisztviselők egy ponton elveszítettek” – mondta López-Levy.

Díaz-Canellel kapcsolatban azt is észrevették, hogy előszeretettel használja az új technológiákat. Az 1990-es évek vége felé azon kevés vezetők között tartották számon, akik a szokásos papír és toll helyett a laptopjukat használták a pártgyűléseken.

Naprakész a dinamikus és kritikus kubai blogoszféra tendenciáit illetően is.

Ismerősen csengenek számára a kubai bloggerek nevei, és ismeri a munkásságukat. „Díaz-Canel tud az országban zajló nyilvános vitákról. Rendszerint olvassa a blogokon és a független digitális híroldalakon publikált írások többségét” – mondta az AQ-nak Harold Cárdenas Lema, a La Jóven Cuba blog üzemeltetője.

Mindazonáltal egyes elemzők óva intenek attól, hogy a hírfogyasztási szokásait a sajtóval szembeni elnéző attitűdként értelmezzük. Tavaly a Kommunista Párt egyik zárt ülésén készült videofelvételen, amelyen az egyik független híroldal küszöbön álló megszüntetéséről beszélt, megmutatkozott a keményebbik oldala.

„Meg fogjuk szüntetni a digitális platformot. Cenzúrának fogják nevezni; hadd mondjanak, amit akarnak. Mindenki cenzor” – mondta a pártgyűlésen.

Hónapokkal később azonban a honlap még mindig működik.

Egy dolog egyértelműnek tűnik: a kubaiak talán azt várják Díaz-Caneltől, hogy új szemlélettel áll a kormányzáshoz, de kevesen számítanak radikálisan új politikára tőle.

Az elmúlt öt évben, amíg alelnök volt, többnyire Raúl Castro politikáját alkalmazta. Bármekkora hatalma is lesz elnökként, nagy valószínűséggel a Kommunista Párt vonalát fogja követni, ahogyan eddig is. És bár Raúl Castro távozik az elnöki posztról, továbbra is a párt vezetője marad, ami az igazi hatalmat képviseli.

A legtöbb fényképen Díaz-Canel komoly, őszülő politikusként jelenik meg, alátámasztva, hogy visszafogott, kimért személyiség. Helyzettől és helytől függően azonban megenged magának egy-egy Mona Lisa-mosolyt.

Írta: Lidia Hernández-Tapia

Forrás: America’s Quarterly

Fordította: Latin-Amerika Társaság