Ez a 2008-as interjú Kuba nemzetközi szolidaritásának egy kevésbé ismert fejezetét tárja fel, mégpedig azt, hogy a szigetország évtizedekkel ezelőtt háború miatt árván maradt etióp gyerekeket fogadott be és támogatta a tanulmányaikat. Egy etióp dokumentumfilmes mesél az ezekről az etióp-kubaiakról forgatott filmjének készítése során szerzett tapasztalatairól.

1979-ben, Mengistu Hailé-Mariam alezredes idején az etióp kormány több ezer etiópiai gyereket küldött Kubába tanulni. Az etióp-szomáliai háborúban Etiópia szövetségeseként Kuba szállást és oktatást ajánlott fel a háborúban árván maradt gyermekeknek. A kubai kormány 2.400, hét és tizennégy év közötti etiópiai diákot fogadott, hogy az Escuelas Secundarias Basicas en el Campókban (vidéki alap középiskolák) tanuljanak a kis Isla de la Juventud szigeten.

A következő interjú Aida Muluneh fotóssal készült, aki filmet készített kubai életükről.

Tadias: Hogyan kezdett el érdekelni az „etióp-kubai” történet?

Aida: Egy fotókiállításra utaztam Havannába 2003-ban, és az utazás előtt hallottam a Kubában tanult etióp diákokról. Egy kis kutatás után végül találkoztam körülbelül harminc diákkal, akik több mint húsz éve éltek Kubában. Csodálatos élmény volt találkozni ezekkel az etióp honfitársakkal. Hamar rájöttem, hogy ide vissza kell jönnöm. Így aztán 2004-ben visszatértem, és elkezdtem interjúkat készíteni velük, hogy elmeséljék a történetüket, és segítettem nekik eljönni Kubából.

Aida Muluneh - Fotó: Courtesy

Tadias: Miért nem hagyták el már korábban Kubát? És miért nem tértek vissza Etiópiába?

Aida: Megvolt a lehetőségük, hogy eljöjjenek Kubából, és hazatérjenek Etiópiába; de nincsenek eszközeik, amelyekkel boldogulhatnának egy olyan országban, amelyet húsz évvel ezelőtt hagytak el. Nem ösztönzi őket semmi az Etiópiába való visszatérésre, és arra, hogy ott új életet kezdjenek, mivel az élet ott is nehéz lenne, ha nem nehezebb. Ami pedig Európát és Észak-Amerikát más országokat illeti, a többi diák épp nemrég kapta meg ENSZ-től a menekülti számát. Ez alapvetően azt jelenti, hogy sorban állnak a lehetőségért, hogy bevándorolhassanak azokba az országokba.

Tadias: Ez a kubai és az etióp kormányok összehangolt erőfeszítése volt. Milyen erőfeszítéseket tett Kuba annak érdekében, hogy az etióp bevándorlók megszokják Kubát?

Aida: A kubai kormány minden eszközével rendkívül támogató volt a legelső naptól kezdve. Még mielőtt a diákok megérkeztek volna, Kuba közreműködött Etiópia megsegítésében az etióp-szomáliai háború idején. Ezért, amikor a diákok megérkeztek, a gyerekek megkaptak minden alapvető eszközt ahhoz, hozzászokjanak a kubai élethez. Egy dolgot kell figyelembe vennünk, mégpedig azt, hogy egy kisgyermek számára nem könnyű alkalmazkodni semmilyen idegen helyhez, különösen olyanhoz, ami távol van az otthonától. Az etiópiaiak elmondták nekem, hogy gyerekként jobban hiányzott nekik az országuk, mint bármi más, és úgy vélem, hogy ez a vágyódás, hogy visszatérjenek, tette rendkívül nehézzé sokak számára az ottlétet. A kubaiak maximálisan támogatták az etiópiaiakat, és teszik ezt mind a mai napig.

Tadias: Bár A nem gyógyuló seb azokra az etióp-kubaiakra koncentrál, akik még mindig Kubában vannak, de voltak olyanok is, akiknek sikerült elhagyniuk Kubát és máshol élnek. Ők mikor mentek el és hol élnek most?

Aida: Az alapfokú oktatás biztosításán túl a kubaiak egyetemi hallgatókat is képeztek ebben az időszakban. Sok etiópiai diáknak, akik Kubában egyetemre jártak, sikerült visszatérniük Etiópiába, és ott megfelelő megélhetést biztosítani maguknak. Igazából a Derg-korszak idején számos diáknak, aki befejezte a tanulmányait, lakást és munkalehetőséget ajánlottak, ha visszatérnek Etiópiába. Azonban a Derg-kormány bukása után sok diák érezte úgy, hogy az Etiópiába való visszatérés újabb gazdasági nehézségeket eredményezne majd számukra. 1991-ben összeomlott a szovjet blokk, és a diákok közül sokan elkezdtek áttelepülni olyan országokba, mint Spanyolország, Görögország, Hollandia, az Egyesült Államok stb. Nem vagyok teljesen biztos benne, hogy hányan tértek vissza Etiópiába, és mennyien választottak más országot. Feltételezésem szerint Spanyolországban élnek legnagyobb számban etiópiai-kubaiak.

Tadias: Van valamiféle hálózat a külföldön élő etiópiai-kubaiak körében, hogy segítsék azokat, akik még mindig Kubában vannak, hogy áttelepüljenek más országokba?

Aida: Amennyire tudom az etiópiai-kubaiak részéről nincsen szervezett segítségnyújtás, amely állandó jelleggel támogatná az etiópiaiakat elhagyni Kubát, és letelepedni egy harmadik országban. Bár ez egy nagyon összetartó közösség Kubában, amikor külföldre kerülnek, akkor már sokkal nehezebb segíteni az újonnan érkezőknek, mint ott ahol már szervezett hálózat van.

Etióp lányok Kubában - Fotó: Archív

Tadias: Milyen kapcsolatuk van az etióp-kubaiaknak Kubával? Bármilyen módon kubainak tartják magukat?

Aida: Az én meglátásom szerint különleges kapcsolat van a kubaiak és ezek között az etiópiaiak között. Az egyértelmű, hogy ők még mindig etiópiainak tartják magukat, de teljesen átvették a kubai modort és kulturális szokásokat, amikor másokkal érintkeznek, vagy kifejezik magukat.

Tadias: Említetted, hogy sok etiópiai-kubai nehezen alkalmazkodott az új környezethez, amikor Kubába kerültek. Mik voltak ezek a nehézségek?

Aida: Azokhoz hasonlók, mint amilyet minden bevándorló átél, amikor egy új országba érkezik, de képzeljük el mindezt egy tízéves gyerek szemén keresztül. Az első probléma az éghajlat volt. A hőmérsékletnek nagy jelentősége volt. Az etióp felföldek után egy trópusi szigeten találták magukat. A második probléma az étellel volt. Kubában az étrend sertéshúsból, rizsből és babból áll, ők viszont egész életükben indzserát (etióp kenyér – a szerk.) ettek. Aztán persze a fő problémák között ott volt a nyelv és a honvágy is.

Tadias: Te is gyerekként hagytad el Etiópiát. Van kapcsolat a Kubában lévő etiópiai diákok iránti érdeklődésed és a saját tapasztalatod között?

Aida: Ez egyértelmű kapcsolat az én életemhez. Fiatalon Ciprusra kerültem egy bentlakásos iskolába, távol a családomtól. Ez az egyik dolog, amiért ez az egész dolog érdekelt, és ami képessé tett, hogy átérezzem azt a küzdelmet, amit gyerekként átéltek egyedül egy idegen országban.

Tadias: Az etiópiai-kubai történet illeszkedik azok közé a témák közé, amelyekkel fotós munkád során foglalkozol?

Aida: Amikor művészként elkezdtem fotóriporterkedni, felmerült, hogy készítek egy fotósorozatot ezekről az etiópiaiakról. Azokban rájöttem, hogy ez a történet túl nagyszabású ahhoz, hogy csupán képekkel meséljem el. A nem gyógyuló sebben azokat a témákat dolgoztam fel, amelyek rabul ejtettek fotósként és filmesként. Ez az élet megragadásáról szól, és ebben az esetben a múltunk megragadásáról, én pedig dokumentáltam a történelmet is. Remélem, hogy harminc év múlva, ha valaki megnézi ezt a filmet, akkor jobban meg fogja érteni a bevándorló etiópiaiak a küzdelmeit, győzelmeit és áldozatait.

Forrás: Tadias Magazine, 2008. augusztus 10.

Fordította: Latin-Amerika Társaság