„Előre nézz, ne hátra!” A földművelésből élő Heloisa Daher gyakran hallotta ezt szíriai és libanoni bevándorlókból álló családjától Brazíliában töltött gyerekkorában. Daher élénken emlékszik arra, hogy családja hogyan vitatkozott arabul a vacsoraasztalnál, legalábbis ő ezt gondolta. Szerették volna, ha beilleszkedik a brazil társadalomba, ezért nem engedték neki, hogy arabul tanuljon. De annak ellenére nem csillapodott a vágya, hogy többet megtudjon a gyökereiről, hogy szülei ragaszkodtak hozzá, hogy úgy nőjön fel, hogy csak portugálul beszél.

Ötven évvel később a négygyermekes anya most arabórákra jár egy menekültek által működtetett São Pauló-i nyelviskolába, az Abraço Culturalba (ami portugálul annyit tesz, hogy „kulturális ölelés”).

Az iskolában kizárólag menekült vagy bevándorló tanárok tanítanak - Fotó: Luis Madaleno

Miután megtanulta az arab nyelv alapjait, rájött, hogy amit korábban a vacsoraasztalnál vitának hitt, az valójában jó hangulatú beszélgetés volt. „Csak az arab nyelvben használatos elnyújtott »r« hang volt” – magyarázza gyermekkori félreértését. „Ma már nevetek azon, hogy ezt megértettem.”

Teleírt tábláival és bézs színű iskolai székeivel az Abraço Cultural külsőre egyáltalán nem különbözik bármelyik másik nyelviskolától. Valójában azonban kizárólag háború vagy válság sújtotta országokból, például Haitiből, Kongóból, Venezuelából vagy Szíriából érkezett tanárokat foglalkoztat.

Háborús övezetből a világbajnokságra

Az iskola fő célja, hogy jövedelemhez juttassa a menekülteket. Öt év alatt az iskola kétmillió reál bért fizetett ki ötvenöt menekültnek és kiszolgáltatott helyzetben lévő bevándorlónak.

Daher arabtanára, a szíriai Ali Jeratli 2015 óta dolgozik ott. Amikor két autóba rejtett pokolgép robbant fel Damaszkuszban 2011 decemberében, a háború kitörésének évében, Jeratli két kilométerre a helyszíntől egy buszon ült.

A Four Seasons szállodabeli munkahelyéről tartott haza. Aznap éjjel negyvennégy ember halt meg, és százhatvanhatan megsérültek. „A buszom aznap késett” – idézte fel Jeratli. „Ha időben indul, akkor pontosan ott lettem volna a robbanáskor, és talán ma már nem élnék.”

A szíriai háború az idegenforgalom összeomlását eredményezte, úgyhogy Jeratli Irakban és Törökországban próbált szerencsét, míg végül praktikus okok miatt Brazíliába költözött. A brazil kormány megnyitotta ugyanis az ország kapuit a szíriai állampolgárok előtt, és a férfi egyetlen nap alatt megkapta a szükséges vízumot.

Eleinte azonban nem volt könnyű helyzetben. „Amikor megérkeztem ide, nem ismertem senkit, és egyetlen szót sem beszéltem portugálul” – idézi fel.

Néhány kemény hónap után folyékony angol és arab nyelvtudása révén átmenetileg munkát kapott a futball világbajnokságon, ahol tolmácsként dolgozott. Mivel lelkes futballrajongó, ezzel egy álma vált valóra. Akkor találkozott az Abraço Culturallal kapcsolatban lévő emberekkel, és ő lett az iskola egyik első tanára. Brazília 2011 óta közel ötezer Jeratlihoz hasonló szíriai állampolgárt fogadott be.

Hatalmas potenciál

Az Abraço Cultural társalapítója, Daniel Morais, egy helyi jótékonysági szervezetnél önkénteskedett, amikor felvetődött benne az iskola ötlete. Korábban találkozott olyan menekültekkel, akik orvosok voltak és több nyelven beszéltek, de nehezen találtak munkát. „Láttam, hogy hatalmas potenciál rejlik bennük, de nem kaptak semmilyen segítséget az induláshoz” – mondta.

„A szíriaiak folyékonyan beszéltek angolul és arabul. Sok haiti akár öt nyelven is beszélt, amikor Brazíliába érkezett. Így aztán erre gondoltam: ki kell hoznunk ebből a legtöbbet, és indítanunk kell egy nyelvtanfolyamot.”

A nonprofit iskola olcsóbb, mint más nyelviskolák, és alapítása óta ötezer-kétszázan iratkoztak be a tanfolyamaira. Ma az iskola bevételeinek kilencven százaléka a diákoktól folyik be, és tíz százalék jön különleges projektekre szánt külső forrásokból. Minden tanár elvégez egy két hónapos pedagógiai programot, hogy megtanulja, hogyan kell tanítani az angol, spanyol, francia vagy az arab nyelvet.

„Arról van szó, hogy lehetőséget adunk embereknek, hogy valami hasznosat csináljanak. Nemcsak olyan emberekről beszélünk, akiknek segítségre van szükségük. Egy csomó mindent adhatnak is. Ez értékcsere” – mondja az iskola igazgatója, Mariângela Garbelini.

Kétirányú utca

A franciául tanuló Victoria Silva élvezi kongói tanára, Joly Kayembe óráit. „Fantasztikus olyasvalakitől franciául tanulni, aki úgy néz ki, mint én” – magyarázza. Brazíliában a legtöbb francia tanfolyam a többnyire fehér elitnek szól.

A megfizethető árak azonban olyan diákokat is vonzanak, akik nem mindig értékelik az iskola fő célkitűzését, mondja Garbelini. „Egyes diákok tiltakoznak. Azért akarnak franciául tanulni, hogy Párizsba menjenek. Nem akarnak afrikai franciát tanulni” – mondja. „De mi küzdünk azért, hogy ezt értékeljék.”

Az Abraço Culturalban az órákon szó esik történelemről, kultúráról, zenéről, táncról és ételekről is, és Jeratlinak küldetésévé vált, hogy eloszlassa hazáját övező tévképzeteket. „Az embereknek nagyon rossz véleményük van a hazámról. Azt gondolják, hogy Szíriában nincs más csak bombák és sivatag” – mondja.

Miközben folyamatosan terjeszti az ismereteket Szíriáról, egyúttal új életet is igyekszik kialakítani magának Brazíliában. Kérvényezte a brazil állampolgárságot, amit reményei szerint hamarosan meg is fog kapni. Ez azonban nem csupán egyoldalú dolog. Az órák során Heloisa Daher beleszeretett ősei földjébe, és azt tervezi, hogy el is látogat oda a gyerekeivel, ha egyszer véget ér a háború.

Írta: Shanna Hanbury

Forrás: BBC

Fordította: Latin-Amerika Társaság