Már késő este volt, amikor Maria a szobája magányában arra gondolt, hogy eldobja magától az életét, és kiveti magát a hetedik emeleti ablakból. Munkanapja az ajtó másik oldalán megint hajnalban kezdődött, és csak tizenöt órával később ért véget. Gyengének érezte magát, mivel két napja nem evett.

Maria (akinek nem ez az igazi neve) két hónappal korábban érkezett Brazíliába a Fülöp-szigetekről, ahol egy São Paulo gazdag negyedében élő családnál kezdett dolgozni háztartási alkalmazottként.

Gyakran használják ki a cselédeket Brazíliában - Illusztráció: Katie Horwich

A feladatok, amiket adtak neki, látszólag soha nem értek véget. Segítenie kellett az anyának a három iskoláskorú fiú és egy csecsemő ellátásában. Aztán kitakarította a nagy lakást, amely egy nagy étkezőből, egy nappaliból és négy hálószobából állt, amelyek mindegyikéhez külön fürdőszoba tartozott. Megsétáltatta a család kutyáját is, majd lefektette az összes gyereket.

Az anya rendszerint otthon tartózkodott, és árgus szemekkel figyelt mindent, amit Maria csinált. Egyszer, amikor úgy találta, hogy Maria nem tisztított meg elég alaposan egy üvegasztalt, majdnem egy óráig súroltatta vele. Néha megszámolta, hogy Maria hány ruhát vasalt ki, és ha nem volt elégedett, akkor órákon keresztül vasaltatott még többet vele.

Hetek teltek el anélkül, hogy Maria szabadnapot kapott volna a munkaadóitól. A sok munka miatt gyakran enni sem volt ideje. Néha a neki adott élelmiszer nem volt elég.

Azon az éjjelen a Fülöp-szigeteki családjára gondolt: az anyjára és három lányára, akik közül kettőnek szívbetegsége miatt speciális gyógyszereket kell szednie. Mivel mindannyian az ő béréből élnek, Mariának nem volt más választása, mint folytatni a munkát. Így hát megágyazott, és lefeküdt aludni.

„Forgott a világ velem, és én sírtam” – idézte fel a negyvenéves nő a napot, amikor majdnem véget vetett az életének. Korábban arról álmodott, hogy idejön – „azt hallottam, hogy Brazília szép hely” –, és nehezére esett megértenie, hogy miért bánnak vele ilyen rosszul.

Amikor Maria másnap felkelt, a gyomra fájt az éhségtől, de már vártak rá a feladatok. Csak órák múlva talált valamit enni: húst főzött a család kutyájának, és a felét eltette magának. „Csak így tudtam túlélni.”

Maria esete nem egyedi.

Brazíliában van a világ legtöbb háztartási alkalmazottja, és mintegy hatmillió brazil dolgozik középosztálybeli és gazdag családoknál. Sokan szenvednek visszaélésektől és előítéletektől, és tisztviselők szerint vannak köztük olyanok is, akiket modern rabszolgaságnak beillő körülmények közt tartanak. Nehéz megbecsülni, hogy mennyien vannak, mert erre vonatkozó kormányzati adatok szinte egyáltalán nincsenek.

2013-ban Brazília végre törvénybe foglalta, hogy a háztartási alkalmazottak ugyanazokkal a jogokkal rendelkeznek, mint bármilyen más dolgozó, így napi nyolc órát, heti legfeljebb negyvennégy órát dolgozhatnak, és a túlóráért bérezést kell kapniuk. A legtöbbjüket azonban feketén foglalkoztatják.

Ezek a jogok, mondta Maria, a mézesmadzag részei volt, amivel Brazíliába csábították. Egy szerinte tisztességes havi fizetést (600 dollár) is ígértek neki, és a vágyott esélyt arra, hogy felfedezzen egy újabb országot.

Maria kedves, mosolygós nő, aki korábban már dolgozott bentlakásos háztartási alkalmazottként Dubajban és Hong Kongban, ahol semmi probléma nem volt, és soha nem hitte volna, hogy Brazíliában bármi baj lesz.

Amikor Maria már nem reménykedett többé abban, hogy a munkakörülményei javulni fognak, akkor kérdőre vonta a munkáltatóját. „Ezt kérdeztem tőle: »Miért ilyen velem mindig?«” Munkaadója megvetően azt mondta neki, hogy soha nem kedvelte.

Maria ritkán maradt egyedül a lakásban. Egy este azonban a család elment otthonról, és amikor Maria ellenőrizte az ajtókat, azzal szembesült, hogy be vannak zárva. Mivel a lakás egy szigorúan őrzött épületben volt, szokatlan volt, hogy a bejárati ajtót zárva találta. Az, hogy mégis zárva voltak, amikor egyedül hagyták otthon, óva intette Mariát.

Ez volt a fordulópont. Úgy döntött, hogy meg kell szöknie.

Másnap reggel elsőként kelt, és amikor nyitva találta az ajtót, távozott. Aggódva amiatt, hogy az épület biztonsági őre gyanút fog majd, ha látja őt a bőröndjével távozni, és szól a munkaadóinak, Maria magabiztosan és vidáman intett búcsút a biztonsági kamerának.

A trükk bejött, és Maria akadálytalanul távozhatott. Ujjongott: „Szerencsém volt.”

Több millió Fülöp-szigeteki dolgozik külföldön a szomszédos ázsiai és olajban gazdag közel-keleti országokban, hogy így támogassák a családjukat. Azonban a gyakori visszaélések felhívták a figyelmet a velük való bánásmódra.

Brazíliában három másik Fülöp-szigeteki házvezetőnő, akiket ugyanaz a cég közvetített ki, mint Mariát, hasonló körülmények között hagyta ott a munkaadóit tavaly.

A Missao Paz civil szervezetet vezető Paolo Parisi atya segített nekik. „Sírtak, lerombolták a méltóságukat” – mondta. „Azt mondtam nekik, hogy ez kizsákmányolás volt.”

Maria és a másik három Fülöp-szigeteki nő fejenként kétezer dollárt fizetett a munkaközvetítő ügynökségnek. Munkaadóik ehhez még hatezret hozzátettek, illetve állták a Brazíliába való utazás költségeit.

Azt azonban nem mondták el a nőknek a munkára való jelentkezéskor, hogy a vízumaik az állásaikhoz vannak kötve. Így aztán, még ha rossznak is találják a körülményeket, nem hagyhatják ott csak úgy a munkájukat, és kereshetnek másik állást. Ahhoz pedig, hogy új munkavállalási engedélyhez jussanak, el kellene hagyniuk Brazíliát.

Körülbelül kétszázötven Fülöp-szigeteki nőt alkalmaznak házvezetőnőként Brazíliában 2012 óta, amikor a törvényi szabályozások lehetővé tették, hogy a családok külföldieket vegyenek fel. Sok család azt mondja, hogy azért preferálja a Fülöp-szigetekiek alkalmazását, mert jól képzettek és beszélnek angolul, így a gyermekeik kétnyelvű környezetben nőhetnek fel.

De ennél talán többről van szó, mondta Livia Ferreira, a brazil Munkaügyi Minisztérium São Pauló-i ellenőre.

„Úgy vélem, hogy ezek a családok azért kezdtek ilyen dolgozókat felvenni, hogy kizsákmányolják őket” – mondta. „Nem találtak olyan brazilokat, akik hajlandóak lettek volna náluk dolgozni… A törvényi változások a cselédek mögé álltak, és ők már nem fogadnak el bizonyos munkakörülményeket.”

Ferreira csapata azt állapította meg, hogy Mariát és a három másik Fülöp-szigeteki bejárónőt rabszolgaszerű körülmények között tartották. Ez a brazil törvények meghatározása szerint kényszermunka, olyan munka, amelyet megalázó vagy veszélyes körülmények között végeztetnek fizetség nélkül, vagy egy munkaadó felé megállapított adósságok törlesztéseként.

„Az ő munkakörülményeik nagyon mások voltak, mint amit ígértek nekik. Kényszermunkát végeztettek velük kimerítő munkaidőben” – mondta Ferreira.

A meg nem nevezett munkaadók nem kommentálták ezt. A brazil ombudsmani hivatal munkaügyi pert indított a családok és a munkaközvetítő cég ellen. A cég tagadja, hogy bármilyen törvénysértést követett volna el, és felfüggesztette a munkaerő-toborzását.

A hatóságok jelenleg száznyolcvan másik külföldi háztartási alkalmazott ügyében vizsgálódnak, és az első eseteknél már találtak is néhány törvénytelenséget.

Maria talált új állást, miután a kormány új vízumokat adott neki és a többi Fülöp-szigeteki bejárónőnek. Azonban nem félelem nélküli az élete. Két hónappal ezelőtt a lakásba, ahova költözött, betörtek. Semmit sem vittek el, de Maria figyelmeztető jelnek vette.

Keresetének nagy részét elviszi annak az adósságnak a törlesztése, amit azzal halmozott fel, hogy kifizesse az ügynökséget, ami Brazíliába közvetítette. Azt reméli, hogy meg tud takarítani annyi pénzt, hogy egyetemre küldhesse a lányait – „hogy ne kelljen ugyanazt csinálniuk, mint nekem –, és hogy saját vállalkozást indíthasson, amikor hazatér a Fülöp-szigetekre.

Egyelőre azonban végre élvezi a Brazíliában töltött időt. „Szabadnak érzem magam. Most már boldog vagyok.”

Írta: Hugo Bachega

Forrás: BBC

Fordította: Latin-Amerika Társaság