Az exit poll alapján Luis Arce első fordulós győzelmet aratott a bolíviai elnökválasztáson.

Bár a hivatalos végeredményt csak később jelentik be, az első adatok alapján fölényes győzelmet aratott a tavalyi voksolás után megbuktatott Evo Morales pártjának, a Mozgalom a Szocializmusért (MAS) jelöltje. Arce, aki korábban Morales-kormányzat idején pénzügyminiszter volt, így nyilatkozott: „Visszaszereztük a demokráciánkat, de mindenekelőtt a reményünket”.

Luis Acre a szavazatok több mint ötven százalékát szerezhette meg - Fotó: cceit.com

A hír hallatára La Pazban környékén tűzijáték hangjait lehetett hallani. Ugyanakkor a MAS szóvivője, Marianela Paco arra figyelmeztette a híveket, hogy várják meg a hivatalos végeredményt, hogy valóban lehessen ünnepelni.

A centrista Carlos Mesa helyi idő szerint délben bejelentette, hogy elismeri a vereségét. Nyilatkozatában így fogalmazott: „Nagy a különbség az első helyen álló jelölt és közöttünk, (…) ezért elismerem a választási győzelmét”.

A tavalyi győzelme után a hadsereg által elűzött Morales a Twitteren nyilvánult meg az eredmények kapcsán: nővéreim és fivéreim! Az emberek akarata diadalmaskodott”

Írta: Latin-Amerika Társaság