Bruno Rodríguez kubai külügyminiszter vasárnap bejelentette, hogy hazatért kétszázhét, Bolíviában szolgálatot teljesítő kubai egészségügyi szakember. Köztük volt négy olyan orvos is, akiket letartóztattak az alkotmányos rend helyreállítását követelő tömegtüntetések állítólagos „szításáért és finanszírozásáért”.

„Újabb kétszázhét, Bolíviában szolgálatot teljesítő kubai szakember is úton van hazafelé. Családjaik, betegeik, szomszédaik és egész népünk büszkén és hálával telve várja őket” – fogalmazott Rodríguez.

A képen látható négy kubai orvost egy időre őrizetbe is vették Bolíviában - Fotó: teleSUR

Az orvosok kénytelenek voltak váratlanul megszakítaniuk a munkájukat, mivel az Evo Morales elnök elleni puccs nyomán elharapódzó jobboldali erőszak és elnyomás miatt nem voltak biztonságban.

A kubai orvosok csoportokban térnek haza, miután a de facto bolíviai kormány nyomozást indított ellenük azoknak a tömegtüntetéseknek a „szításáért és finanszírozásáért”, amelyek Morales visszatérését és az alkotmányos rend helyreállítását követelik.

Az első, kétszázhuszonnégy főből álló csoport szombat éjjel érkezett Kubába, ahol hősöknek kijáró fogadtatásban volt részük a dél-amerikai országban végzett értékes munkájuk miatt.

„Ti az élet misszionáriusai vagytok, akik szeretettel válaszoltok a gyűlöletre. Üdvözöllek benneteket újra itthon” – mondta Miguel Díaz-Canel üdvözlő beszédében.

A kubai orvosok hasonló körülmények között való távozása az év elején Brazíliából súlyos következményekkel járt az ország legkiszolgáltatottabb rétegei számára, mivel a szélsőjobboldali Jair Bolsonaro elnök kormánya nehezen tudja pótolni őket. El Salvadorban is abbamaradt a Kubával való orvosi együttműködés, ahogyan a múlt héten Ecuador is felmondta azt.

Forrás: teleSUR

Fordította: Latin-Amerika Társaság