Egy meleg politikus, a magát „megvesztegethetetlennek” tartó Claudia López lett az első nő, akit a kolumbiai főváros, Bogotá polgármesterévé választottak. A 49 éves balközép jelölt csaknem az összes szavazat összeszámlálása után a voksok 35,2 százalékát szerezte meg.

Bogotá polgármesterét általában az elnök utáni második legfontosabb politikai posztot betöltő személynek szokták tekinteni Kolumbiában. „Nem egyszerűen nyertünk, megváltoztattuk a történelmet” – írta López a Twitteren. A politikus kis különbséggel győzte le a liberális Carlos Fernando Galánt, aki 32,5 százalékot szerzett.

Claudia López történelmet írt - Fotó: AFP

Kicsoda Claudia López?

Az újságíróból lett politikus a Zöld Szövetség párt tagja. Híres arról, hogy kemény bírálója a jobboldali politikusoknak, és erőteljesen támogatja a korrupció-ellenes erőfeszítéseket. Politikai programjában olyan pontok szerepelnek, mint a nagyobb rendőri jelenlét az utcákon, harc a gyermekmunka ellen, és jobb oktatási lehetőségek a negyvenöt év feletti emberek számára.

López győzelme az ország meleg közössége számára is örömteli esemény. Partnere, Angélica Lozano, a Zöld Szövetség egy másik politikusa.

„Ez a nők napja” – jelentette ki López a győzelmét ünneplő támogatói előtt a fővárosban. „Tudtuk, hogy csakis összefogással nyerhetünk. Megtettük. Összefogtunk, győztük, és történelmet írtunk!”

Renata Segura, a Konfliktus-megelőzési és Béke Fórum társigazgatója, a pár barátja ezt írta a Twitteren: „Ez egy szimbolikus dolog, a változás jele, és jó dolgok következnek.”

Mi történt még a választásokon?

Hét jelöltet megöltek, egy tucatot megtámadtak, és több mint százan kaptak halálos fenyegetéseket az országban, számolt be róla a választási megfigyelő misszió.

Az erőszak ellenére az országos népességnyilvántartási hivatal tájékoztatása szerint a szavazás többnyire békésen zajlott a mostani helyhatósági és regionális választásokon.

Az ötven év háború után 2016-ban a kormánnyal történelmi békemegállapodást aláíró egykori baloldali gerillaszervezet, a FARC másodszor állított jelölteket választásokon. Két koalíciós partnerrel együtt egy önkormányzatban szereztek többséget az ország délnyugati részén.

Két korábbi FARC-tagot szintén megválasztottak, bár ők nem a FARC politikai pártjának színeiben indultak. Az egyikük Guillermo Torres, egy korábbi gerilla, aki a FARC énekeseként vált ismertté, és tradicionális kolumbiai népzenét játszik. Őt egy Bolívar megyében található kisvárosban, Turbacóban választották polgármesterré.

Forrás: BBC

Fordította: Latin-Amerika Társaság