Miközben a média nagy része a brazil esőerdőkben tomboló tüzekre figyelt az elmúlt hetekben, több ezer kilométerre onnan újabb frontvonal bontakozott ki az Amazóniától északra lévő legnagyobb esőerdővel borított terület megóvása körül.

A guatemalai Maja Bioszféra Rezervátumot nagymértékben sújtja az erdőirtás, de van egy jelentős terület, ahol a fakivágások aránya 2000 óta közel nulla. Most azonban az a megállapodás, amely ezt a sikertörténetet lehetővé tette, veszélybe került, számolt be róla Lucy Sherriff.

A Maja Bioszféra Rezervátum Guatemala területének ötödét teszi ki - Fotó: Sergio Izquierdo

„Ez nagyszerű példája annak, hogy hogyan kell bánni egy erdővel” – mondja Alejandro Santos, annak az úttörő kormányzati programnak a munkatársa, amely a helyi közösségek kezébe adta a Maja Bioszféra Rezervátum egyes részeinek igazgatását.

A környezetvédelmi közgazdász végzettségű Santos a helyi lakosokkal dolgozik együtt. Azt mondja, hogy a rezervátum – amely Guatemala egyötödét lefedi – nemcsak azért kulcsfontosságú, mert rendkívül változatos élővilágnak ad otthont, de szén-dioxid-megkötő képessége miatt is.

Az 1994-ben indított program tizenkét közösségnek adott engedélyt a bioszféra húsz százalékának – majdnem egymillió holdnak – gondozására. A Rainforest Alliance nemzetközi civil szervezet egy tanulmánya szerint a közösségek által kezelt területeken az erdőirtás aránya 0,4 százalék volt az elmúlt években. A környező területeken ezzel szemben az egyik legmagasabb az erdőirtás aránya az amerikai kontinensen.

A Laguna del Tigre nemzeti park az egyik ilyen terület. Ezt a kormányzat törvényei védik, de nem adták azt a helyi közösségek kezébe, és műhold felvételek tanúsága szerint 2001 és 2018 között a rajta lévő fák harminc százalékát elvesztette.

A programba beletartozó Carmelitában ezzel szemben az emberek engedélyt kaptak arra, hogy az erdőből éljenek, amíg azt fenntartható módon csinálják. „A modell működik” – mondja Carlos Crasborn, az egyik carmelitai lakos és a Peténi Erdőközösségek szövetségének vezetője. Ez a szervezet felügyeli az engedélyeket és tartja a kapcsolatot a kormánnyal.

Azt mondja, hogy az erdőirtás mértékében Laguna del Tigre és az ő közössége között mutatkozó különbség azt jelzi, hogy a jövő az, ha helyi közösségek kezébe adják az erdők kezelését. „Mindig is azon voltunk, hogy bizonyítsunk a kormánynak, és ez sikerült is” – mondja.

Bizonytalan jövő

Az elért sikerek ellenére a modell jövője veszélyben van. A különböző időpontokban lejáró engedélyek megújítása az elkövetkezendő öt évben esedékes. A legkorábbi ilyen időpont 2020-ban lesz, és nincs semmilyen garancia arra, hogy a guatemalai kormány meg fogja újítani az engedélyt.

Számos iparág, például a betongyártás, a távközlés és turizmus már szemet vetett a gazdag erőforrásokkal és termőföldekkel rendelkező védett területekre, hogy ott fejlesztéseket valósítsanak meg. Ha a guatemalai kormány úgy dönt, hogy nem újítja meg Carmelita engedélyét, akkor a közösségnek el kell hagynia az erdőt. „Százhúsz éve élünk itt, és nem éreznénk tisztességes dolognak, ha el kellene mennünk” – mondja Crasborn.

A közösség az erdőből származó jövedelme évente 675 ezer dollárra rúg. A közösségek a kormányügynökségekkel és civil szervezetekkel kötött szerződésekből is bevételhez juthatnak. Ilyen partnerség például az ENSZ GuateCarbon projektje, ami fizet a helyieknek az erdőgondozásért.

Bevételi forrást jelent még az erdőőrség, a tűzvédelem, a nemes- és nem nemes fafajták szüretelése. Ez utóbbiba tartozik többek között a xate pálma leveleinek, a chicle – egyfajta természetes rágógumi – és a ramóndió gyűjtése.

Több mint tizenötezer ember él az erdőt gondozó közösségekben. Körükben alacsonyabb a gyermekkori alultápláltság, magasabb az iskolába járók aránya és kevesebben költöznek el a városokba.

Bizalmatlanság

„Hová mennénk? Nem tudom, hogy hol élhetnénk” – mondja Crasborn. A carmelitai emberek nem nagyon bíznak a kormányban, mondja. „Nagyon szomorú lenne azt látni, hogy az erdőből annyi kemény munka után egyszerű marhalegelő válik” – teszi hozzá, a térségben terjeszkedő mezőgazdasági iparra utalva. A kormány anyagi haszonra tehet szert, ha magáncégeknek adja el az erdőt, és a területen lévő olajkészletek különösen értékessé teszik azt.

Ha nem újítanák meg a közösségek engedélyeit, annak következményei túlmutatnának azon, hogy a közösségeknek el kell hagyniuk a lakóhelyüket. Az erdő létfontosságú szén-dioxid-megkötő, és változatos biodiverzitást tart fent. Itt él például a vörös ara papagájok alfajának utolsó megmaradt populációja. A természetvédelmi terület több mint ötszáz madárfaj otthona, de jaguárok, veszélyeztetett közép-amerikai tapírok is élnek rajta, csakúgy, mint megannyi más állat- és növényfaj.

„Nagyon nehéz megjósolni, hogy mi fog történni” – mondta Gabriela Cordón, az engedélyek megújításáért kampányoló Rainforest Alliance elnevezésű civil szervezet munkatársa. A BBC megkereste az engedélyek felügyeletével és megújításával megbízott kormányhivatalt, a Védett Területek Nemzeti Tanácsát, hogy nyilatkozzon az ügyben, de nem válaszoltak.

„A kormány lehet, hogy azt mondja, hogy »ne aggódjunk, minden rendben lesz«, de megváltoztathatják a véleményüket. A mi kormányunk hagyományosan így működik. Nincs bizonyosság. Ez a mi fő aggodalmunk” – mondja Cordón. „Nem hagyatkozhatunk arra, hogy a kormány a szívén viseli a közösségek és az erdők érdekeit, különösen akkor nem, amikor befolyásos szervezeteknek más terveik vannak.”

Forrás: BBC

Fordította: Latin-Amerika Társaság