Amerikai ellenzéki politikusok és a hivatalok is megkérdőjelezték Donald Trump elnök azon döntését, miszerint megszünteti a közép-amerikai országoknak szánt segélyeket. Trump az El Salvadornak, Guatemalának és Hondurasnak folyósítandó segélyek leállításával nyomást akar gyakorolni az ottani kormányokra, hogy állítsák meg az Egyesült Államokba történő bevándorlást. Az intézkedés bírálói szerint azonban a döntés olyan programoknak is ártani fog, amelyek célja éppen az emberek otthon tartása.

A kongresszusnak még lehet beleszólása abba, hogy a segélyek összegét más célokra használják fel.

A leállított segélyek többségének éppen az volt a célja, hogy otthon tartsa az embereket - Fotó: Reuters

Amerikai tisztviselők azt mondják, hogy a mexikói határon lévő bevándorlási rendszer már így is teljesítőképességének határán van, a kormányzat mégis ötszörösére – napi hatvanról háromszázra – akarja növelni a visszaküldendő menedékkérők számát.

Óriási növekedés tapasztalható az erőszak elől El Salvadorból, Hondurasból és Guatemalából menekülő menedékkérők számában. Ez az a három ország, ahonnan az Egyesült Államok déli határához érkező bevándorlók legtöbbje jön.

Trump elnök arról is beszélt, hogy valószínűleg le fogja zárni a határt, ha Mexikó nem tesz meg többet a bevándorlók határátlépésének megakadályozására.

Mennyi pénzt vonnak el?

„Követjük az elnök utasítását, és leállítjuk az 2017-es és 2018-as pénzügyi évben az északi háromszögbe irányuló külföldi segélyprogramokat” – mondta az amerikai külügyminisztérium egyik szóvivője a Reuters hírügynökségnek, de további részleteket nem árult el.

A Washington Post szerint közel 2018-ban ez az összeg közel ötszáz millió dollár volt, plusz több millió, ami az előző pénzügyi évből maradt. A Reuters forrása a teljes összeget körülbelül hatszáz millió dollárra becsülte.

2017-ben Guatemala több mint 248 milliót kapott, Honduras 175-öt, El Salvador pedig 115-öt.

„Leállítottam a kifizetéseket Guatemalának, Hondurasnak és El Salvadornak” – mondta Trump újságíróknak pénteken. „Nem megy több pénz… Hatalmas összegeket fizettünk nekik, és többet nem fizetünk, mert cserébe nem kaptunk semmit.”

Milyen hatása lehet a pénzek elvonásának?

A segélyek támogatói szerint a legjobban úgy lehet megfékezni a térségből való elvándorlást, ha segítik a gazdaság fejlődését és csökkentik az erőszakot, és még túl korai megítélni azoknak a segélyeknek a hatását, amiket 2016-ban Barack Obama elnök idején növeltek meg.

A segélyek megszüntetésével „lábon lőjük magunkat”, nyilatkozta a New York Timesnak Adriana Beltrán, a Washington Office on Latin America emberi jogi kutatócsoport igazgatója.

„Vannak olyan hosszú távú kihívások, amelyekhez hosszú távú fenntartható megoldásra van szükség” – tette hozzá. „Arról lehet vitatkozni, hogy hogyan tudjuk biztosítani, hogy a segély hatékony legyen, hogy a segítségnyújtás ne a korrupt kormányok támogatására menjen el.”

El Salvadorba látogató demokrata párti parlamenti képviselők közös nyilatkozatban ítélték el Trump lépését, és úgy fogalmaztak, hogy az amerikai elnök álláspontja „teljes mértékben kontraproduktív”. Bob Menendez, a szenátus külügyi bizottságának vezető demokrata tagja „felelőtlen bejelentésről” beszélt.

Megakadályozhatja a kongresszus a segélyek leállítását?

A külügyminisztérium azt mondta, hogy „a kongresszus be fog kapcsolódni a folyamatba”, amivel arra utalhatott, hogy a képviselőknek még meg kell szavazniuk a segélyek leállítását.

A Washington Post által megkérdezett kongresszusi tisztviselők szerint azonban az amerikai elnöknek „van némi mozgástere a pénzek átprogramozása terén”.

A Washington Office on Latin America egyik vezető munkatársa, Adam Isaacson elmondta, hogy a korábbi elnökök nem mertek hozzányúlni ezekhez a pénzekhez, mert attól tartottak, hogy azt ezt ellenző képviselők visszavághatnak azzal, hogy megtagadják a finanszírozást fontos kormányzati projektektől.

Forrás: BBC

Fordította: Latin-Amerika Társaság