A Trump-kormány bejelentette, hogy az az Elliot Abrams fogja vezetni az Egyesült Államok „demokrácia elősegítő erőfeszítéseit”, akit elítéltek az Irán-kontra botrányban, ami amiatt robbant ki, hogy Ronald Reagan kormánya titokban félkatonai csoportokat pénzelt Nicaraguában.

Mike Pompeo amerikai külügyminiszter jelentette be pénteken, hogy a hetvenegy éves Abrams fogja felügyelni Washington lépéseit, miután Donald Trump Juan Guaidó venezuelai ellenzéki vezetőt, és nem a megválasztott Nicolás Maduro elnököt, ismerte el az ország törvényes vezetőjének.

Elliot Abrams-nak meglehetősen sötét múltja van Latin-Amerikában - Fotó: Twitter/@StateDept

„Elliot igazi erőssége lesz a missziónknak, amelynek célja, hogy segítsük a venezuelai népet a demokrácia és országuk fejlődésének teljes helyreállításában” – idézte Pompeo szavait a Reuters.

A Reuters szerint Abrams olyan neokonzervatív, aki régóta szorgalmazza az Egyesült Államok aktív szerepvállalását a világban. Legutoljára George W. Bush kormányában kapott posztot, először a nemzetbiztonsági tanács Közel-Kelet-szakértőjeként, később pedig mint a „globális demokráciastratégia” tanácsadója.

Abrams külügyminiszter-helyettes volt a Reagan-kormányban, és 1991-ben elítélték kétrendbeli vétségért, amiért visszatartott információkat a kongresszustól az Irán-kontra-botrány kirobbanásakor. Később George H. W. Bush kegyelemben részesítette.

Számos Latin-Amerika megfigyelő számára neve az 1982-es El Salvador-i El Mozote-mészárlás tagadásához kapcsolódik, amely során több száz polgári személyt mészárolt le a hadsereg. Abrams a mészárlást vizsgáló szenátusi bizottságnak úgy fogalmazott, hogy az információk „nem hitelt érdemlőek”.

1993-ban, miután az ENSZ Igazság Bizottsága, ami az El Salvador-i polgárháború tizenkét éve alatt elkövetett huszonkétezer atrocitást vizsgált meg, a visszaélések 85 százalékát a Reagan által támogatott jobboldali hadseregnek és a vele szövetséges halálosztagoknak tulajdonította, Abrams ezt mondta: „A kormányzat csodálatos eredményeket ért el El Salvadorban.”

A The Independent cikke alapján írta: Latin-Amerika Társaság