Walt Disney két rajzfilmmel jelezte, hogy megérkezett Latin-Amerikába: az 1942-es „Saludos amigos”-szal és az 1944-es „Los tres caballeros”-szal. Bemutatóik – Rio de Janeiróban és Mexikóvárosban – mérföldkövet jelentettek az egy évtizedig tartó jószomszédi politikában, amit 1933-ban hirdettek meg, amikor az Egyesült Államok beszüntette katonai beavatkozásait Közép-Amerikában. Az 1940-es években a Roosevelt-kormányzat a félteke együttműködését létfontosságúnak tartotta az amerikai háborús erőfeszítések szempontjából.
Brazília következő elnökének szellemi vezetője egy földút végén lakik Virginiában, egy szerény házban, melynek első ablakán lévő lyukat szigetelőszalaggal ragasztották le, amerikai zászló leng a tornácán, és egy „Big Mac” névre hallgató hatalmas angol masztiff áll őrt előtte.
És nem ez a legmeglepőbb része Olavo de Carvalho történetének.
Amikor valaki tanulmányozza Latin-Amerika történelmét, ahogyan én is teszem jóval több mint egy évtizede, akkor rájön, hogy vannak olyan közös elemek, amelyek összefogják Latin-Amerikát. A gyarmatosítás, az őslakosok elleni népirtás, az afrikai rabszolgaság, a véres függetlenségi háborúk, az állampolgárság határairól szóló viták, illetve a gazdasági függőség csupán néhány azok közül a hasonlóságok közül, amelyek összefognak egy hatalmas és sokszínű kontinenst.
Ecuador és Kolumbia határánál jelenlévő sokféle szociális probléma bonyolult helyzeteket teremt, amelyek hatással vannak az ott élő kiszolgáltatott emberekre. Az elmúlt harminc év, illetve az Ecuadorban és Kolumbiában a közelmúltban történt gazdasági, társadalmi és politikai változások pedig még tovább bonyolították a dolgokat, még ha a szereplőik gyakorlatilag ugyanazok is maradtak.
A Mexikón keresztül az Egyesült Államok felé tartó több ezer közép-amerikai bevándorló megindulását vagy a bandaerőszak, vagy pedig a mélyszegénység előli meneküléssel szokás magyarázni. Azonban a bevándorló karaván mögött van még egy fontos tényező, amire kevésbé gondolunk: az éghajlat-változás.
6. oldal / 69
