Amikor 1999-ben Surreyben volt házi őrizetben, Augusto Pinochet korábbi chilei katonai diktátor finom italt kapott egy régi barátjától. „A skót whisky egy brit intézmény, ami soha nem hagy cserben” – állt a kísérőlevélben. A feladója Margaret Thatcher korábbi brit miniszterelnök volt.

Ez a részlet Charles Moore Thatcher bárónőről szóló életrajzának harmadik kötetéből derült ki a múlt héten. Ez a kis történet tovább színezi azt a szoros kapcsolatot, ami Thatchert ahhoz az emberhez fűzte, aki több mint kétezer ember haláláért és sokkal több megkínzatásáért volt felelős.

Thatcher nagy pártfogója volt az egykori chilei diktátornak - Fotó: PA

Thatcher tiltakozott, amikor a munkáspárti kormány a diplomáciai mentességet figyelmen kívül hagyva engedélyt adott Pinochet letartóztatására, amikor az orvosi kezelésre Londonba utazott.

„Nem tudom, hogy ez a tragédia mikor vagy hogyan ér véget” – mondta Thatcher 1999-ben a konzervatív párt kongresszusán tapsvihar közepette, „de tovább küzdünk, amíg csak kell, hogy Pinochet szenátor biztonságban hazatérhessen a hazájába. A brit emberek még mindig hisznek a barátaikhoz való hűségben.”

Habár amikor hatalmon voltak, soha nem találkoztak, Thatchert lenyűgözték Chile neoliberális gazdasági programjának sikerei, valamint Pinochet véres hozzáállása a kommunizmushoz Latin-Amerikában.

Mindenekelőtt azonban „nagyon adósnak érezte magát Pinochet a falklandi háború idején tett titkos lépései” miatt, írja Moore.

A konfliktus idején Pinochet egy katonai radart állított fel Dél-Chilében, hogy információkkal lássa el a brit hírszerzést az argentin légierő mozgásáról. Ezenkívül biztonságos elvonulást biztosított a SAS egységeknek, miután egy felderítő hadművelet balul sült el Argentína szárazföldi részén.

A chilei diktatúra túlélőiből a két vezető barátsága azonban még mindig dühöt vált ki.

„Egy tekintélyes brit személy nyílt támogatása Latin-Amerika legvéresebb diktátora felé, sérti annak a több ezer chileinek az emlékét, akiket meggyilkoltak, bebörtönöztek és megkínoztak a diktatúra idején” – jelentette ki Alicia Lira, a Kivégzettek Hozzátartozóinak Szövetsége elnöke. „Thatcher szavai megsértették a chilei embereket.”

A chilei igazság és megbékélés bizottság szerint Pinochet katonai rezsimje 1973 és 1990 között 2.279 embert gyilkolt meg, és további 27.255-et megkínzott.

Lira férjét 1982-ben gyilkolta meg a hadsereg. A hozzá hasonló emberek nyomásának köszönhetően a rezsim egykori tagjainak felelősségre vonása ma is folyik. Múlt szerdán egy chilei bíróság három év börtönre ítélte Pinochet egyik testőrét, Cristián Labbét, amiért 1973-ban megkínzott egy politikai foglyot.

Az amerikai titkosszolgálatok évekig titkolták Pinochet italok iránti rajongását.

Amikor a George Washington Egyetem Nemzetbiztonsági Archívumának nyomására nyilvánosságra hozták a Védelmi Hírszerző Ügynökség (DIA) a diktátorról készült profilját, annak egyik korábban túl érzékeny információnak minősített részlete ez volt: „Skót whiskyt és piscót iszik; cigarettázik; szereti a partikat.”

Mindazonáltal a demokrácia helyreállítása után Pinochet továbbra is élvezte számos jobboldali chilei támogatását. Miután az Egyesült Királyságban őrizetbe vették, konzervatív szenátorok egy csoportja a brit árucikkek bojkottját követelte – köztük a whiskyét is.

Írta: Mat Youkee

Forrás: The Guardian

Fordította: Latin-Amerika Társaság