57 évvel ezelőtt ezen a napon nyilvánította Fidel Castro kubai vezető a szocialista szigetországot írástudatlanságtól mentes területté, beteljesítve a kubai forradalom álmát, ami minden kubaira kiterjedő tömeges írás-olvasás-tanítási programmal kezdődött.

Fidel a havannai Forradalom terén elmondott híres 1961. december 22-i szavait több mint kétszázötvenezer fiatal kemény munkája előzte meg, akik részt vettek az önkéntes írás-olvasás brigádokban, amelyek széltében-hosszában beutazták a szigetet, hogy az ország legtávolabbi pontjaira is elvigyék az írás-olvasás tudományát.

1961-ben önkéntesek ezrei dolgoztak azon, hogy a forradalom első sikere megvalósulhasson - Fotó: Liborio Noval

„Nincs ennél ünnepélyesebb és izgalmasabb, büszkeséggel és dicsőséggel telibb pillanat, amikor is négy és fél évszázad után a legyőztük a tudatlanságot” – jelentette ki Fidel.

„Amikor azt mondtuk, hogy mindössze egy év alatt fel fogjuk számolni az írástudatlanságot, ez meggondolatlan kijelentésnek, lehetetlenségnek tűnhetett” – folytatta. „Csak egy forradalomban lévő ország lehetett képes azokat az erőfeszítéseket és energiákat mozgósítani, amelyek egy ilyen gigantikus feladathoz szükségeltettek.”

Kubában minden év december 22-én a Tanárok Napját ünneplik, hogy megemlékezzenek az ország állampolgárainak kemény munkájáról, amellyel sikerült elérni azt a példa nélküli eredményt, hogy Kuba Latin-Amerika első írástudatlanságtól mentes országává váljon.

Forrás: teleSUR

Fordította: Latin-Amerika Társaság