„A Pillangók (Las Mariposas)” – így hívták magukat: egy kifejezés, amire rácáfolt a bátorságuk. A három kivételes szépségű Mirabal nővér egy tehetős földműves családba született a Dominikai Köztársaságban, éppen akkor, amikor az ország Rafael Trujillo diktatúrájával totalitárius rémálomba süllyedt.

A vérszomjasságáról hírhedt Trujillo – aki 1930 és 1961 között három gyilkos évtizeden keresztül uralta az ország politikáját – nem olyan ember volt, akivel érdemes volt ujjat húzni. Vesztegetés, gyilkosság, nemi erőszak? Minden további nélkül. Hogy arról a „titkos” 1937-es mészárlásról ne is beszéljünk, amelynek során több százezer haitit öltek meg a Dominikai Köztársaságban.

A Nők Elleni Erőszak Megszüntetésének Nemzetközi Napján a Mirabal nővérek áldozatára emlékszik a világ - Fotó: Wikipédia

Minervával, Patriával és María Teresával azonban szintén nem volt tanácsos ujjat húzni. Az egyik nagybátyjuk politikai aktivizmusának hatására, és miután tanúi voltak, ahogyan Trujillo emberei mészárlást rendeztek egy vallásos összejövetelen, a nővérek egymás után csatlakoztak a politikai küzdelemhez.

„Nem hagyhatjuk, hogy gyerekeink ebben a korrupt és zsarnoki rezsimben nőjenek fel” – jelentette ki Patria. „Harcolnunk kell ellene, és én kész vagyok ezért feladni mindent, még az életemet is, ha szükséges.”

A vallási mészárlás után „Június 14. Mozgalomnak” nevezett szerveződés tagjaiként a nővérek először szórólapokat osztogattak, amelyeken az El Jefe (A Főnök) által elrendelt gyilkosságokat írták le. Azután tűzijátékokat gyűjtöttek, hogy bombákat készítsenek belőlük, házilag, a konyhaasztalnál.

Az indítékaik mélyen személyesek voltak. A BBC World Service-nek tavaly adott interjújában Minerva lánya, Minou Tavarez – aki 2002 óta a dominikai kongresszus alsó házának képviselője, 1996 és 2000 között pedig külügyminiszter-helyettes volt – elmesélte, hogyan vette célba először az anyját Trujillo.

„1949-ben látta őt először egy általa rendezett fogadáson. Annyira lenyűgözte, hogy szervezett egy második fogadást, ahova meghívta őket. Egy a diktátor által rendezett fogadásra való meghívás azonban sokkal inkább parancs volt, mintsem meghívás.

„Táncolt vele, és ez a beszélgetés játszódott le közöttük. Ezt kérdezte tőle: „Kedvel engem?” Ő pedig ezt válaszolta: „Nem.” Majd ezt kérdezte: „Kedveli a kormányomat?” Ő pedig ezt felelte: „Nem. Nem kedvelem.””

„Ezt mondta: „Ha elküldöm az embereimet, hogy győzzék meg önt a kormányom jó szándékáról, úgy véli, meg fogják tudni győzni önt erről?” Ő ezt válaszolta: „És akkor mi van, ha én győzöm meg őket?””

„Aztán otthagyta őt a táncparkett közepén. Trujillo tajtékozva másnap megparancsolta a hadseregnek, hogy jöjjenek a házunkba, és vigyék el a nagyapámat, nagyanyámat és Minervát a börtönbe két hónapra.”

Trujillo aljas viselkedése itt nem ért véget. A jogi egyetemen Minerva azzal szembesült, hogy nem járhat az órákra addig, amíg nem beszél nyilvánosan Trujillo erényeiről. Amikor évekkel később – summa cum laude – lediplomázott, a kormány nem adott neki engedélyt a praktizálásra.

Később, amikor Minerva és édesanyja a fővárosba, Santo Domingóba látogatott, a szállodájukban fogolyként tartották őket. Minerva megtudta, hogy ha lefeküdne Trujillóval, akkor elengednék. Erre nem volt hajlandó, és végül sikerült megszökniük.

Az ezt követő időszakban, a Június 14-e Mozgalom égisze alatt, a Mirabal nővérek gyorsan a Trujillóval szembeni ellenállás kiemelkedő személyiségei lettek, annak ellenére, hogy a zsarnok rettegett titkos rendőrsége állandóan a nyomukban volt, és – többször is – börtönbe zárták őket, amiért egy marhavásáron fel akarták robbantani.

Patria szavai azonban drámaian előrelátóknak bizonyultak: 1960-ban Trujillo emberei a három nővért tőrbe csalták és agyonverték, holttesteiket pedig egy terepjáróba tették, és egy sziklának vezették, hogy balesetnek állítsák be a történteket.

Ezt azonban senki nem hitte el. Nem egészen hat hónappal később Trujillót saját katonái gyilkolták meg, és a Mirabal-nővérek azonnal a feminista ikonok sorába emelkedtek.

Ahogyan Julia Alvarez dominikai-amerikai költő és drámaíró, aki 1994-es „A pillangók ideje” című regényében halhatatlanná tette a nővéreket, egyszer megjegyezte: „Nekünk is megvannak a saját forradalmi hősnőink, a saját Che Guevaráink.”

1999. december 17-én az ENSZ közgyűlése végül november 25-ét, vagyis azt a napot, amikor Minervát, Patriát és María Teresát 1960-ban meggyilkolták – A Nők Elleni Erőszak Megszüntetésének Nemzetközi Napjává nyilvánította.

A demokrácia és a polgári szabadságjogok helyreállításáért hozott végső áldozatukkal ezek a bátor fiatal nők a feminista ellenállás nemzetközi szimbólumaivá váltak: olyan szimbólumokká, akik tragikus módon ma érvényesebbek, mint valaha.

Bár a világ számos pontján végre reagálnak a szexuális zaklatásokkal kapcsolatos tömeges vádakra, Hollywood a mocskos hotelszobáitól az Európai Parlament szent termeiig, egy dolog vitán felül áll: a nemi alapú erőszak alattomos természete továbbra is világos és élő fenyegetés.

A tények magukért beszélnek: ma, az ENSZ becslései szerint a világon élő nők 35 százaléka átél fizikai vagy szexuális erőszakot; 700 millió nő házasodott meg gyerekként, és több mint 133 millió lány és nő szenvedi el nemi szervének megcsonkítását, többségük öt éves kora körül.

A meggyilkolt nők több mint felét partnerük vagy családtagjaik ölik meg; világszerte 120 millió lányt erőszakolnak meg, és a családon belüli erőszak és a szexuális zaklatás elleni törvények elfogadása ellenére, legkevesebb száznegyven országban mentesíti a büntetőeljárás alól az erőszaktevőt, ha az házastársa az áldozatnak, vagy később házasságot köt vele.

Ma, miközben a fejlett világ eget rengető kulturális változáson megy keresztül a szexuális visszaélésekkel kapcsolatos vádak miatt, érdemes megemlékezni erről a három nővérről, akiknek szimbóluma még ma is számos ház falát díszíti a Dominikai Köztársaságban.

Ahogy Minou megjegyzi: „Szüleid elvesztése: pótolhatatlan veszteség, de engem legalább az vigasztal, hogy megkapták ezt az elismerést. Utazol az országban, és látod a házak falán a három pillangót. Ez nagyon különleges szimbólum.”

„Az anyám szerette a pillangókat, és amikor erről kérdezték, így felelt: »Mert szabadok.« A pillangók az ő szabadságának szimbólumai, ezért választotta ezt a nevet.”

Írta: Laura J. Snook

Forrás: teleSUR

Fordította: Latin-Amerika Társaság