A tanulmány eredeti megjelenési helye:Ideológia és demokrácia. A Magyar Politikatudományi Társaság Évkönyve 1984. Bp., 1984., 250-255.

Simón Bolívar születésének 200. évfordulóján szerte a világon - így hazánkban is - sokféle szempontból elemzik a Felszabadító életét és munkásságát. A tiszteletteljes megemlékezés alkalmat ad számos, a latin-amerikai fejlődés sajátosságainak megértését is szolgáló kérdés felvetésére. Ezek a kérdések - legáltalánosabb értelemben - akörül forognak, mi tekinthető progresszív, ma is ható örökségnek Bolívar gondolataiból, s melyek azok az elemek, amelyek osztályának, a függetlenségi harcot vezető kreol földbirtokos osztálynak a korlátait tükrözik. A történelmi haladás mely lehetőségeit ismerte fel egy világtörténelmi jelentőségű átalakulásokkal terhes korszakban, s mennyiben járult hozzá saját tevékenységével azok kibontakozásához? Mi bizonyult eszméiből realitásnak s mi vált utópiává a 19. század első évtizedeinek latin-amerikai valóságával ütköztetve?

200px-simon_bolivar.jpgEgyetlen megközelítés sem tagadhatja azonban, hogy Bolívar eszmeileg korszerű volt. Kora legmodernebb politikai eszméivel - az európai felvilágosodás nagy képviselőinek elméleti örökségével és a felvilágosodásból kinövő liberalizmussal - felfegyverkezve szállt szembe az elaggott, feloldhatatlan ellentmondásokkal terhelt gyarmati rendszerrel. Gondolkodásának kulcsfogalmai közé tartozik a szabadság, az egyenlőség, a nemzet, az állam eszméje, bár nem plebejus-polgári szempontból értelmezte ezeket a fogalmakat, hanem a kreol földbirtokos sajátos szűrőjén keresztül. A döntő azonban mégiscsak az, hogy ezek az eszmék Bolívar gondolkodásának pilléreivé váltak, s olyan orientációs bázist alkottak, amely kijelölte számára a cselekvés irányait és egyben legitimizálta is a politikus erőfeszítéseit.

Bolívar eszmerendszerének legfontosabb pillére a szabadság eszméje, amelynek alapvető, de nem kizárólagos tartalma a haza függetlensége. Első pillantásra ez meglehetősen triviálisnak tűnő megállapítás. Azonban ne feledjük, hogy Bolívar aktív politikusi-hadvezéri működésének két évtizedes korszakát a spanyolellenes küzdelem determinálta. Már 1805-ben, a híres "római esküben" a függetlenséget tekintette a szabadság lényegének, s úgy vélte, hogy a szabadságban élő ember nagy kérdése, "ez a rejtelmes számtani ismeretlen csakis az Újvilágban oldódhat meg."/1/ 1810-től 1824 decemberéig, az ayacuchói győzelemig a haladás fő kérdése számára a függetlenség kivívása a csatamezőn, azt követően pedig a függetlenség megőrzését, katonai, politikai, diplomáciai biztosítását tekintette elsődlegesnek. Minden más, a bolívari életműben jelentős szerepet játszó gondolat, törekvés (pl. a kontinentális összefogás gondolata, az állami berendezkedésre vonatkozó nézetek stb.) másodlagos jelentőségű a függetlenség ügyéhez mérten, annak alárendelt, s csak azzal korrelációban értelmezhető helyesen.

A függetlenség Bolívar számára elsősorban a haza, Venezuela függetlenségét jelentette. Azonban világosan felismerte - s ez teszi őt "elsővé az egyenlők közt" a latin-amerikai függetlenségi háborít kiemelkedő vezetői közül -, hogy az egész kontinenst elnyomó spanyol hatalom ellen csak kontinentális szinten lehet eredményesen küzdeni, s Venezuela felszabadulása csak akkor lehet teljes, ha Latin-Amerika többi részén is megszűnik az idegen uralom. Ez a felismerés vezette arra, hogy ne csak a volt Új-Granadai Alkirályság tartományainak szabadságáért vezesse csatára katonáit a változó sikerű hadjáratokban, hanem - túl a régió határain - a spanyol gyarmati uralom szívét, a Perui Alkirályságot is megcélozza.

Véleményünk szerint a különböző szövetség-kísérletekben is a katonai mozzanat, a gyarmatosító elleni harc az elsődleges szempont. Elegendő ennek bizonyítására megemlíteni, hogy miután nem sikerült létrehozni a Latin-Amerika államait tömörítő biztonsági rendszert a panamai kongresszuson (1826), Bolívar felvetette Puerto Rico és Kuba felszabadítását a spanyol hatalom végleges megtörése érdekében (holott korábban elutasította Havanna felszabadítását azzal az indoklással, hogy nincs szükség egy második Haiti köztársaságra), sőt, nem tartotta kizártnak az anyaország megtámadását sem, amennyiben az vonakodna elismerni az új államokat.

A függetlenségi háború jogosságának bizonyítására a filozófiai érveket a felvilágosodás eszköztárából merítette Bolívar. Véleménye szerint a spanyol korona megszegte azt a társadalmi szerződést, amelyet V.(I.) Károly kötött a konkvisztádorokkal, s amelynek értelmében a hódítás, a korona hatalmának kiterjesztése fejében az Újvilág kincsei a konkvisztádorokat és ivadékaikat, az "amerikaiakat" illetik meg.

De mit jelent Bolívar számára az a fogalom, hogy "amerikai"? Ez a kérdés átvezet Bolívar nemzetfelfogásának vizsgálatához. Miben látta a nemzet lényegét, összetevőit egy olyan korban, amikor a nacionalizmus még csíraformában is éppen csak jelentkezett Latin-Amerikában és a nemzetek kialakulása kezdeti stádiumában volt?

Az 1815-ben írt "jamaikai levél" és az angosturai kongresszuson 1819 februárjában mondott beszéd egyaránt azt bizonyítja, hogy Bolívart foglalkoztatta az amerikai "másság" problémája, a Colonia évszázadaiban létrejött újfajta identitásának kérdése. "Minálunk már nyoma sincs annak, ami hajdan volt; nem vagyunk Európaiak, nem vagyunk Indiánok, hanem közbülső fajta a Bennszülöttek és a Spanyolok közt. Születés szerint Amerikaiak, jog szerint Európaiak vagyunk, és kényes a helyzetünk, mert egyfelől elvitatjuk az őslakók birtokjogait, másfelől meg a támadókkal dacolva ragaszkodunk az országhoz, szülőföldünkhöz;..."/2/ - fogalmazza meg a kreol öntudat máig fel-felbukkanó dilemmáját Angosturában. 1819 előtt az "amerikai" Bolívar számára egyértelműen a hódítók utódait, a kreolokat, mindenekelőtt a kreol uralkodó osztályt jelentette. Ezt bizonyítja a sérelmek felsorolása is a "jamaicai levélben": "az amerikaiak csak olyan helyet foglalnak el a társadalomban, mint a munkára való szolgák..., de még ezt a helyzetet is vérlázító korlátozások súlyosbítják..." [..] Sose voltunk alkirályok, se kormányzók, csak egészen különleges esetekben; érsekek, püspökök csak ritkán; diplomaták soha; katonák csak alacsonyabb rangban; nemesek kiváltságok nélkül; egyszóval nem voltunk se tisztviselők, se pénzemberek, jószerivel még kereskedők se..."/3/

Ugyanakkor a társadalom alsóbb rétegeinek problémái nem fogalmazódnak meg a bolívari gondolkodás egyik kulcsdokumentumának tekintett jamaicai levélben. Az indián, a szabad és rabszolga néger, a meszticek különböző kategóriái, sőt a szegény fehérek is kívül rekesztetnek az "amerikai" fogalmán. A háborúval egyidőben kirobbant "második háborút", a gyarmati társadalom mély szociális konfliktusait (ami a fehér és színes szegények, szabadok és rabszolgák lázadásaiban, haciendák elfoglalásában stb. nyilvánult meg, s amit a spanyolok ügyesen felhasználtak a patrióták ellen) Bolívar csak mint a hazafiak elleni nemtelen, kegyetlen támadást érzékelte a függetlenségi harc első korszakában.

Nem tekinthetjük azonban merev, statikus képződménynek Bolívar felfogását a nemzet alkotóelemeiről, bár a nemzet magvának mindvégig a kreol uralkodó réteget tartotta. A függetlenségi harc második korszakában, 1816 után ugyanis a nemzet fogalma kitágult, vertikálisan bővült Bolívarnál. Ez elsősorban annak következménye, hogy elmélyült, demokratikusabbá vált az egyenlőségről vallott felfogása. Ez abban nyilvánult meg, hogy - részben Pétion-nak, Haiti elnökének a hatására, részben pedig a felszabadító háború szükségletei következtében - Bolívar eljutott a rabszolga felszabadítás szükségességének felismeréséig. 1817-ben szabadnak nyilvánította a patrióták soraiban harcoló rabszolgákat, s az angosturai kongresszuson már a rabszolgaság végleges eltörlését sürgette. Álláspontja lényegesen haladóbb volt, mint kortársaié. Elképzelését a kreol urak nem hagyták jóvá, s a rabszolgaság teljes felszámolására csak 1854-ben került sor Venezuelában.

Bolívar egyenlőségfelfogásának ez a radikális változása abban is tükröződik, hogy az angosturai kongresszuson lényegesen kibővül a honpolgár, az amerikai fogalma a "jamaicai levélben" képviselt állásponthoz viszonyítva. A helyes államberendezkedésről elmélkedve felhívja a képviselők figyelmét egy olyan dologra, ami létfontosságú lehet. "Ne feledkezzünk meg róla - mondja -, hogy a mi Népünk nem Európai, de nem is Észak-Amerikai, inkább Afrika és Amerika keveréke, mintsem Európa nyúlványa, hiszen Afrikai vére, Intézményei és jellege miatt már Spanyolország sem Európa. Lehetetlen pontosan meghatározni, hogy milyen embercsaládhoz tartozunk. A bennszülöttek nagy része kipusztult, az Európai az Amerikaival és az Afrikaival keveredett, az Afrikai meg az Indiánnal és az Európaival. Egyazon Anya méhéből születtünk, de Apáink különböző származásúak, különböző a vérük, idegenek, és mindnek láthatóan eltér a bőrszíne; ez az eltérés rendkívül fontos és káros következményekkel jár."/4/

A latin-amerikaiságnak ez a második angosturai megfogalmazása már tartalmazza egy modern nemzetfogalom minden lényeges etnikai elemét és tükrözi azt a zavart is, amely az eredet, a hovatartozás tekintetében máig kísért az Újvilág gondolkodóinál. A különböző elemek integrálását, a nemzet tényleges megteremtését az állam feladatának tekintette Bolívar. "Honpolgáraink vére különböző, keverjük hát össze, és egységesítsük..."/5/ - kiált fel Angosturában. Az egyenlőség, a szabadság egyik funkcióját is az integráció előmozdításában látja. "Egyenlőségre van szükségünk, hogy úgyszólván eggyé olvasszuk az emberfajtákat, a politikai nézeteket és a közösségi szokásokat"/6/ - mondja a törvényhozóknak.

Többen, így magyar kutatók is rámutattak már arra, hogy a nemzetnek van egy térbeli, horizontális dimenziója is Bolívarnál. A kérdés ebben a vonatkozásban az, hogy egyetlen nemzetnek tekintette-e a latin-amerikaiakat, avagy több nemzet létezésével számolt. Annak bizonyítására, hogy Bolívar legalábbis lehetőnek vélte a földrész egyetlen nemzetté való integrálását, leggyakrabban a "jamaicai levél" egyik megfogalmazását idézik, amelyben nagyszabású gondolatnak nevezi, hogy "az egész Újvilág egyetlen nemzet legyen", "hiszen közös az eredete, közösek a szokásai, közös a vallása..."/7/ De ehhez rögtön hozzá kell tennünk, hogy a következő mondatban lehetetlennek is minősíti ezt az elképzelést, "mert eltérő éghajlat, más-más helyzet, ellentétes érdekek, elütő jellem osztják meg Amerikát" és a "jamaicai levélben" arról is beszél, hogy Amerikában 17 nemzetet lehet létrehozni./8/

Úgy véljük, Bolívar, ha nem is elemezte, de érzékelte azokat a regionális különbségeket, amelyek a gyarmati uralom évszázadaiban kialakultak s amelyek végső soron a gazdasági, politikai törésvonalak, a volt audenciák, capitania generalok határai mentén formálták ki a latin-amerikai nemzetek végleges határait. Erre utal, hogy Felső-Peru, a mai Bolívia önálló köztársasággá alakulásával kapcsolatban ezt írta Santandernek 1825-ben: "Ezek a tartományok nem akarnak se peruiak, se argentinok lenni, hanem függetlenek."/9/

Bolívar írásai arról tanúskodnak, hogy a nemzeti integráció kialakításában meghatározó, struktúraképző tényezőnek tekintette az államot.

Azonban sohasem beszélt arról (nem számítva a szubkontinens távoli, boldog jövőjével kapcsolatos víziókat), hogy Latin-Amerika népeit egyetlen hatalmas nemzetállamba lehetne tömöríteni. Mindig önálló egységként számolt pl. Mexikóval, Chilével, a La Plata-i Tartományokkal és a "jamaicai levélben" ki is mondja: "nem hihetem, hogy jelenleg egyetlen nagy köztársaság igazgathatná az Újvilágot."/10/

Túlzásnak tartjuk azokat a véleményeket, amelyek a latin-amerikai nemzeti fejlődés reális, de meg nem valósult alternatíváját vélik felfedezni Bolívar nagy állam kialakítására (Nagy Kolumbia, Andok Államszövetség stb.) vonatkozó lépései, tervei mögött. Nézetünk szerint ezeknek az egységtörekvéseknek a spanyolellenes küzdelem adott csak reális tartalmat, s az újragyarmatosítás veszélyének elmúltával csak a politika, a hatalmi túlsúly tudta ideig-óráig összetartani a Bolívar kialakította államszövetségeket. Ezt bizonyítja Peru és Bolívia gyors önállósodása, majd Nagy Kolumbia felbomlása is. A mélyebb integrációhoz hiányoztak a szerves, gazdasági kapcsolatok.

Élete végén maga Bolívar is megsejtette ezt. "Mindnyájan tudjuk, hogy csakis az én tekintélyem tartja össze Új-Granada és Venezuela egységét..."/11/ - írta bizalmasának, az ír származású O'Leary tábornoknak 1829 szeptemberében. Majd azzal folytatta, hogy a kormányzás anarchiájának egyik fő oka, hogy az ország nem összeforrott egész, a társadalmi kötelékek nem tudják szorosra fűzni és egyesíteni az állam távoli részeit. "Amíg háborúskodnunk kellett, úgy tetszett, mintha indokolt volna, és szinte e1mondhatjuk, hogy az is volt a Kolumbiai köztársaság létrehozása. Amikor elkövetkezett a belső béke, és vele együtt új kapcsolatokra tettünk szert, rájöttünk hogy ez a dicséretes terv vagy inkább kísérlet nem kecsegtet a hozzá fűzött reményekkel. Az emberek és a dolgok egyaránt a szétválasztást követelik..." [...] "Az utóbbi időben már Spanyolország se fenyeget bennünket, és ez mindinkább azt igazolja, hogy már nem szükséges az egység, hiszen csakis az volt a célja, hogy minden erőt összefogjon az anyaország ellen,..."/12/ - írja O'Learynek, s az alternatívát vagy Új-Granada és Venezuela szétválasztásában, vagy "Örökös és szilárd kormányzat megteremtésé"-ben /13/ jelöli meg.

Bolívar eszmerendszerének egyik vezérmotívuma az erős állam, a tökéletes kormányzat megteremtése. Az állam középpontba kerülését gondolkodásában részben az magyarázza, hogy a gyarmati rendszer szétzúzása a legaktuálisabb feladattá az új politikai intézmények kialakítását tette.

De Bolívar számára az állam nem pusztán a szuverenitás biztosítéka. A felszabadító háború során azt tapasztalta, hogy a kreol oligarchia anarchiává változtatta a demokráciát, a föderalisztikus államberendezkedést a maga partikuláris érdekeinek érvényesítésére használta fel, s ezzel veszélybe sodorta magát a függetlenség ügyét ís. A társadalmi konfliktusok, az alávetett osztályok lázongása pedig arról győzték meg, hogy a nép még éretlen a szabadságra. Bolívar úgy vélte, hogy ezeket a bajokat a politikai kiskorúságot (amely a gyarmati rendszer bűne) ellensúlyozó intézményrendszerrel lehet kiküszöbölni, amely a szabadság, az egyenlőség eszméjét az ország lakosainak fejlettségéhez, jelleméhez igazítja. Államelméletének ezért fő törekvése az erős központi hatalom megteremtése, és a zsarnokság, valamint az anarchia elleni garanciák beépítése a törvényhozó és a végrehajtó hatalom szerkezetébe. Az állam nála a haladás, az Újvilág emancipálódásának biztosítéka és előmozdítója, amely - ha intézményei tökéletesek - képes a közboldogság, a társadalmi harmónia megteremtésére. A Felszabadító tragédiája, hogy - bár helyesen ismerte fel az intézményrendszer reformjának szükségességét - túlbecsülte a politikai struktúra társadalomformáló hatását, s még életében tapasztalnia kellett mint válnak utópiává, holt doktrínává elképzelései a valóság súlya alatt. ű

IRODALOM:

- Simón Bolívar írásai (ford.: Benyhe János), Európa, Bp., 1976.

- Itinerario documental de Simón Bolívar. Caracas, 1970.

- Simón Bolívar. Documentos (vál.: Manuel Galich), Casa de las Américas, La Habana, 1975.

- Waldo Frank: Bolívar. Nacimiento de un mundo. I-II. k. La Habapa, 1974.

- M. Acosta Saígnes: Acción y utopia del hombre de las dificultades. Casa de las Américas, La Habana, 1977.

- F. Bríto Figueroa: Historia económica y social de Venezuela. La Habana, 1972.

- Magyarország Emlékezik Simón Bolívarra. Budapest, 1983. 

JEGYZETEK:

1./ Simón Bolívar írásai, 21.; Itinerario Documental, 14. [Az idézetek Benyhe János fordításai, forrásuk a Simón Bolívar írásai (Európa, Bp., 1976.) c. kötet. Minden jegyzetnél megadjuk az Itinerario documental de Simón Bolívar (Caracas, 1970.) c. kötet - amely Benyhe fordításának alapjául szolgált - vonatkozó oldalszámait is.]

2./ Simón Bolívar írásai, 106.; Itinerario Documental, 150.

3./ Simón Bolívar írásai, 72-73.; Itinerario Documental, 122-123.

4./ Simón Bolívar írásai, 116; Itinerario Documental, 155-156.

5./ Simón Bolívar írásai, 135.; Itinerario Documental, 166.

6./ Simón Bolívar írásai, 119.; Itinerario Documental, 157.

7./ Simón Bolívar írásai, 88.; Itinerario Documental, 130.

8./ Simón Bolívar írásai, 82.; Itinerario Documental, 130.

9./ Simón Bolívar írásai, 80.; Itinerario Documental, 127.

10./ Simón Bolívar írásai, 80.; Itinerario Documental, 127.

11./ Simón Bolívar írásai, 284.; Itinerario Documental, 336.

12./ Simón Bolívar írásai, 290.; Itinerario Documental, 339.

13./ Simón Bolívar írásai, 288.; Itinerario Documental, 338.