Soha nem hátráltak meg és soha nem haboztak. Mindig rohantak az ellenség felé.

Ezeket mesélik a Las Marianas-ról, a kizárólag női gerillákból álló szakaszról, akik hozzájárultak Kuba felszabadításához az Egyesült Államok támogatását élvező diktatúra alól. Celia Sánchez, a forradalom egyik első szervezője még a Granma-féle partraszállás előtt és az első női harcos, hónapokig győzködte közeli barátját, Fidelt, hogy szervezzék saját szakaszba a női harcosokat. Végül 1958. szeptember 4-én Fidel összehívta a parancsnokait, hogy megvitassák a kérdést. A több mint hét óráig tartó vita során több forradalmár úgy vélte, hogy a nők sem fizikailag, sem pedig érzelmileg nem elég erősek a harchoz, miközben mások azzal érveltek, hogy a nők ápolókként és szakácsokként szolgálják legjobban a forradalmat. Azonban Fidel, aki kitartott amellett, hogy a hölgyek bátrabbak és fegyelmezettebbek, mint a férfiak, úgy döntött, hogy ő maga veszi kézbe az új szakasz kiképzését. Az alakulatot a 19. századi kubai függetlenségi hősnőről, Mariana Grajalesről nevezte el.

Az Isabel Rielo Rodríguez és Teté Puebla vezetése alatt álló, mindössze tizenhárom fős Marianák egy hónapon belül már bizonyíthatták is a rátermettségüket, amikor erős ellenséges tűzzel szemben tartaniuk kellett a harcvonalat a Sierra Maestrában. Ennek sikere nyomán később egy Eddy Suñol vezette nagyobb egység oldalán részt vettek Batista egyik laktanyája megtámadásában Holguín mellett. Suñol először elutasította a Marianák parancsnokságát, de Fidel azt mondta neki, hogy vagy a nőkkel együtt harcol vagy sehogy sem. Ő pedig később megírta Fidelnek a Marianák a csatamezőn tanúsított bátorságát:

„El kell mondanom neked, hogy bár én voltam a női integráció egyik fő ellenzője, mostanra teljesen elégedett vagyok. Újfent gratulálok neked, mert te soha nem tévedsz. Korábban azt hittem, hogy ezúttal nincs igazad. Bárcsak láthatnád – még ha csak filmen is, akkor örömmel mosolyoghatnál – különösen Teté tetteit, de a többi compañeráét is. Amikor kiadtuk az előre parancsot, egyes férfiak hátra maradtak, de a nők élcsapatként mentek az élen. Bátorságukat és nyugalmukat az összes lázadó és mindenki más tiszteli és csodálja.”

A nőkbe vetett nagyfokú bizalma jeléül Fidel a szakaszt a személyes biztonságát garantáló feladatokkal bízta meg. Bármikor, amikor a városi emberek meglátták a Marianákat, tudták, hogy a comandante a közelben van. A nők részt vettek egy tíznapos csatában is november végén, később pedig Fidel mellett maradtak, amikor az elfoglalta Santiagót, miközben Che Guevara és Camilo Cienfuegos legyőzték Batista tábornok utolsó erőit Santa Claránál, kivívva a forradalom végső győzelmét.

1959. január 3-án Kuba vezetőjeként elmondott első beszédében, Fidel mesélt a santiagói embereknek a női gerillák bátor tetteiről:

„Bebizonyosodott, hogy nemcsak a férfiak harcolnak, de Kubában a nők is. Ennek legékesebb bizonyítéka a Mariana Grajales szakasz, ami számos csatában kiemelkedően teljesített. A nők vannak olyan jó katonák, mint a legjobb férfi harcosaink, és ezt el akartam mondani, hogy a nők is jó katonák lehetnek. (…) A nőket meg kell menteni, mert munkaerőként és életük más területein még mindig hátrányos megkülönböztetésben van részük. Ezért szerveztünk női egységeket, és ezek bebizonyították, hogy nők tudnak harcolni, és amikor a férfiak egy faluban harcolnak, és nők harcolnak mellettük, akkor azok a falvak bevehetetlenek.”

A Marianákra emlékezve ünnepelhetjük az örökségünket.

Forrás: Latino Rebels

Fordította: Latin-Amerika Társaság