Joaquín Guzmán Loera, ismertebb nevén El Chapo pere és elítélése sokat elárult az emberről, a dollármilliárdos kábítószer-kereskedelemről és a megállítására tett kísérletekről.

Guzmán, a hírhedt mexikói kartellvezér idegesen hunyorog. Zakójának jobboldali hajtókáját húzogatja. A nehéz tárgyalótermi napokon, például amikor egykori szeretője tett tanúvallomást, ezt a szokásosnál gyakrabban csinálta.

New York-i perében kábítószer-kereskedelemmel kapcsolatos vádakra kellett felelnie, miután éveken át sikeresen tért ki az amerikai és a mexikói hatóságok elől, és kétszer szökött meg a börtönből Mexikóban.

Más alkalmakkor lopva nézett körbe a tárgyalóteremben. Arról híres, hogy előszeretettel menekült el alagutakon keresztül, és a teremben lévő emberek tréfálkozva azt mondogatták, hogy a kiutat keresi.

Nem sokkal azelőtt, hogy az esküdtszék megkezdte a tanácskozását, Guzmán felhagyott a kiútkereséssel. Feszülten hallgatta a bírót. Az ember, aki egykoron a Sinaloa kartellt, a kokainban, erőszakban és rettegésben utazó vállalkozást irányította, úgy tűnt, hogy zavarban van.

Most bűnösnek találták mind a tíz, kábítószer-kereskedelemmel kapcsolatos vádpontban. Életfogytig tartó börtön várhat rá, és tisztviselők azt mondják, hogy nagy valószínűséggel egy maximális biztonságú szövetségi börtönbe fogják szállítani Coloradóba.

Guzmánt alagútjai tették legendássá, amelyeken keresztül kábítószert szállított az amerikai-mexikói határ alatt, illetve így szökött meg a börtönből is, és menekült el a hatóságok elől. Maximális biztonságú börtönből azonban még soha nem szökött meg senki. Erről a helyről egy fegyőr egyszer azt mondta, hogy az „a pokol tiszta kivitelben”. Guzmán nagy eséllyel ott fog meghalni.

Üzleti szempontból jól ment neki. Az ügyészek szerint pályafutása során tizennégy milliárd dollárt szedett össze.

Kereskedett kokainnal, heroinnal, marihuánával és más kábítószerekkel is, magyarázta az amerikai ügyészhelyettes, és terjesztőkből, emberrablókból és „csatlósokból” álló hálózatot irányított. Ez utóbbi azokat a bérgyilkosokat takarta, akik a fizetési listáján voltak.

Két évvel ezelőtt Guzmánt kiadták az Egyesült Államoknak. Három hónapig tartó New York-i perében több mint ötven kormányzati tanút hallgattak meg, köztük olyan férfiakat és nőket, akik éveken át üldözték őt, valamint egykori kartellbeli üzlettársait, akik úgy döntöttek, hogy tanúskodnak ellene, azt remélve, hogy cserébe enyhébb büntetést kapnak.

A kormány első tanúja egy nyugalmazott vámtiszt, Carlos Salazar volt, aki elmondta, hogy testközelből volt tanúja annak az erőszaknak, amit Guzmán és kartelljének tagjai okoztak az emberek körében.

Salazarnak „gombóc” volt a torkában, amikor belépett a tárgyalóterembe, és tanúvallomást tett arról az alagútról, amelyre Arizonában bukkant. Ez az egyik olyan létesítmény volt, amelyet Guzmán arra használt, hogy kokaincsomagokat szállítson át az amerikai-mexikói határ alatt.

Salazar mégis azt mondja: „Sikerült egyenesen rá néznem, felvenni vele a szemkontaktust.”

Salazar és az Egyesült Államok bűnüldöző szerveinek más tagjai elégtétellel tekintenek a perre. „Jó érzés azt látni, hogy elszámoltatható olyasvalaki is, aki a kábítószer-terjesztés legfelső szintjén áll” – mondja a kábítószerrel kapcsolatos ügyekre szakosodott New York-i ügyész, Bridget Brennan. „Elégtételt jelent.”

„Sok-sok éven át hozott nyomorúságot az Egyesült Államokba” – mondja Michael McGowan, egy korábbi fedett FBI-ügynök, aki a Szellem című könyvében a hivatal egyik Guzmán elleni nyomozását mutatja be. „Itt az idő, hogy szembenézzen a következményekkel.”

Washingtoni tisztviselők is figyelemmel kísérték az eseményeket: Matthew Whitaker, az Egyesült Államok hivatalban lévő főügyésze az egyik tárgyalási napon ott volt a tárgyalóteremben, és kezet rázott az ügyészekkel. Az ítélethirdetés napja „a büszkeség napja” volt számukra, mondja Mark Feierstein, a nemzetbiztonsági tanács nyugati féltekéért felelős korábbi igazgatója. Egyúttal figyelmeztet is: „Nem fogjuk megnyerni a kábítószerek elleni háborút azzal, hogy elítéljük El Chapót.”

A Drug Policy Alliance New York-i nonprofit szervezet szerint az Egyesült Államok évente több mint 47 milliárd dollárt költ az illegális kábítószerek elleni harcra. A kábítószerelőállítók, a terjesztők és a drogbárók letartóztatására tett erőfeszítések ellenére azonban a probléma továbbra is ijesztő. 2017-ben 72 ezer ember halt meg véletlen drogtúladagolásban az Egyesült Államokban.

Egyes elemzők azt mondják, hogy az esküdtszék döntése ezen a tárgyaláson még több erőszakhoz fog vezetni, mert a kábítószer-kereskedők most harcolni kezdenek a területért a Chapo utáni narkóvidéken. „Ez egy vállalati harc” – mondja Dennis Jay Kenney, a rendőrség egy korábbi őrmestere, aki ma a New York-i John Jay College tanára. Amíg a kartelltagok versengenek a hatalomért, azt mondja: „Még több holttest fog lógni a hidakról Mexikóban.”

A pert Chicagóban, Miamiban vagy számos más amerikai városban is tarthatták volna, mivel Guzmán és kartelljének tagjai az egész országban működtek. Az amerikai főügyészi hivatal tisztviselői azonban New York mellett döntöttek, mert úgy vélték, hogy az ottani ügyészeknek van a legnagyobb esélyük, hogy megnyerjék az ügyet.

A belbiztonság páncélozott járművei biztosították a helyszínt a bíróság épületénél minden tárgyalási nap reggelén. Az előcsarnokban egy Geiger-számlálót helyeztek el, mellette pedig gázmaszkok sorakoztak. „Egy bölcs dolog” – mondja Bridget Brennan kábítószerügyekkel foglalkozó ügyész, akinek megfogalmazása szerint Guzmán: „Tényleg merész.”

A tárgyalás megmutatta Guzmán emberi oldalát. Ő és Mariel Colón Miró, ügyvédi csapatának egyik tagja, aki nemrég fejezte be a jogi egyetemet, egymás mellett ültek a tárgylóteremben, és folyamatosan üzeneteket váltottak. „Ez egy ügyfél-ügyvéd kapcsolat volt és nagyon professzionális” – mondja. „De mindig volt alkalom egy kis nevetésre.”

Mexikóban a „narcocorridóknak” nevezett dalok magasztalják, és egy 2014-es felmérés azt mutatta, hogy az emberek többsége úgy véli, hogy nagyobb hatalma volt, mint a mexikói kormánynak.

A Guzmán szülőföldjén található Culiacánban élő emberek csodálják őt. „Ő egy csodálatos ember” – nyilatkozta egy könyvárus a Reutersnek: „Milyen kár, hogy az Egyesült Államokból nem fog tudni megszökni.”

Guzmán az Egyesült Államokban is híres. A bíróság épületétől néhány mérföldre található pékségben az El Chapo jalapeñós krémsajttal készül (a kartelltagok jalapeñós konzervdobozokba csomagolták a kokaint). A Narcos: Mexico című Netflix-sorozatban pedig egy ravasz, erőszakos emberként ábrázolják.

Amikor Guzmán reggelente belépett a tárgyalóterembe mindenki elcsendesedett. Amikor egy védőügyvéd megölelte őt, az embereknek tátva maradt a szájuk.

Guzmán felesége, a huszonkilenc éves Emma Coronel Aispuro a tárgyalóterem másik végében ült, és a kezén lévő órát ugyanolyan gyémántok díszítették, mint amilyenek kormányzati tanúk szerint egykoron férje pisztolyán is voltak.

Az ügyészek bemutatták, ahogyan Guzmán erőszakkal tartotta fent az ellenőrzést az illegális kábítószerpiac felett, és az abból befolyó bevételekből gazdaggá tette családját.

„Láttam, ahogyan a feleségének integet, és először önkéntelenül arra gondoltam: »milyen aranyos«” – mondja Malcolm Beith, aki könyvet írt Guzmánról.

Egy pillanattal később az érzései megváltoztak: „Majdnem elhánytam magam. Ez is ösztönös reakció volt, amikor eszembe jutott, hogy miket tett.”

Egyesek számára mindez látványosság volt.

„Nem éri meg megnézni egy embert, akit a világ legveszélyesebbjének kiáltottak ki?” – mondja Clarissa McNair, egy Queensben élő magánnyomozó, miközben csokoládés süteményt majszol a tárgyalás szünetében. „Kicsinek és következetlennek tűnik” – mondja, és hozzáteszi: „A kinézete nagyon csalóka.”

Egy kozmetikumok eladásával foglalkozó nő azt mondja, hogy látni akarta a „telenovelát”, Guzmán perét egy spanyol nyelvű tévésorozathoz hasonlítva. Mások úgy viselkednek a tárgyalóteremben, mintha moziban lennének – egyik délután egy a fejleményeket a második sorból követő pár ölelgette egymást. Horrorfilm volt sok halálos áldozattal.

Andrea Goldbarg amerikai ügyészhelyettes az esküdteknek elmesélt egy estét Sinaloa hegyeiben, amikor Guzmán „ráemelte fegyverét” egy sebesült emberre, „szidalmazta, majd agyonlőtte”. Ezt mondta: „A kartell motorja az erőszak és a korrupció volt.”

Több kézikocsira való, irattartókba zsúfolt dokumentum tornyosult a tárgyalóterembeli asztalánál – „a bizonyítékok hegye”, ahogyan Goldbarg a záróbeszédében nevezte. A tárgyalás vége felé párnák álltak rendelkezésre a jogi csapat kimerült tagjainak.

Goldbarg elmondta, hogy a bizonyítékok mind egy dologra mutattak – Guzmán adott parancsot a gyilkosságokra. „Ő dönt életről és halálról.”

Záróbeszéde közben újra lejátszott egy videófelvételt, amelyen az látható, ahogyan Guzmán egy oszlophoz kötözött férfit vallat – miközben a háttérben egy kakas kukorékol. A felvétel Goldbarg szerint bizonyítja, hogy Guzmán nem csupán a kartellt irányította, de személyesen is részt vett az erőszakban. 

Később Guzmán ügyvédei körbejárták a tárgyalótermet, és az amerikai hatóságok áldozatának próbálták beállítani Guzmánt, azt állítva, hogy nem is volt kartellvezér, mégis éveken át „úgy vadásztak rá, mint egy állatra” – és hogy a kormány tanúi volt bűnözők, akiknek szavai nem hitelt érdemlőek.

A kormány egyik ügyvédje erre úgy reagált, hogy nagyszerű lenne „angyalokat szólítani a tanúk padjára”, de Guzmán esetében több értelme van olyanokat megkérdezni, akik ismerték a kartellt, és tudnak a bíróságnak beszélni Guzmán bűnözői tevékenységéről.

Az egyik tanú, Guzmán korábbi szeretője, a huszonkilenc éves Lucero Guadalupe Sánchez López elmondta, hogy Guzmán közölte vele, hogy megöl mindenkit, aki keresztbe tesz neki – még akkor is, ha saját családjának egyik tagjáról van szó. „Nem szerettem volna, ha meginog bennem a bizalma, mert engem is bánthatott volna” – mondta.

Miközben a tanúk számára kialakított üvegkalitkában ült, szinte másodpercenként pislogott. Egy ponton elsírta magát.

A félelem, amit a tárgyalóteremben érzett, egy olyan stratégia része volt, amelyet Guzmán és emberei alkalmaztak, hogy kézben tartsák a dolgokat.

„Ha velük éltél, akkor pontosan tudod, hogy mire képesek” – mondja Robert Mazur, egy korábbi fedett szövetségi ügynök, aki pénzmosóként épült be. (Az ő visszaemlékezéseiből készült a Beépülve: Az Escobar ügy című film Bryan Cranstonnal a főszerepben.) „Egy fél másodpercig sem gondolkodnak, hogy kiirtsák a családodat.”

Elemzők azt mondják, hogy a tárgyalásnak, bár látványos, nem sok hatása lesz a kábítószerek elleni háborúra. „Egy olyan termékkel való kereskedést próbálunk leállítani, amelyre nagy a kereslet” – mondja a Cato Intézet munkatársa, Ted Galen Carpenter.

Az amerikai hatóságok mégis azt mondják, hogy a pernek ennek ellenére fontos szerepe van ebben a harcban.

„Fontos, hogy felelősségre vonjunk mindenkit, különösen a piramis csúcsán lévőket, a tetteikért, mert azok hatalmas mennyiségű tragédiát, halált és nyomorúságot okoznak” – mondja Bridget Brennan kábítószer-ügyekkel foglalkozó ügyész.

Michael McGowan egykori ügynök egyetért abban, hogy fontos Guzmán elszámoltatása, de azt mondja, hogy nem érez személyes gyűlöletet iránta. „Ő egy profi. Mi is profik vagyunk” – mondja. „Mi nyertük az utolsó menetet.”

A végére a tárgyalásnak sikerült megvilágítania a kábítószer-kereskedelmet és az országra gyakorolt hatását. „Ez nagyon egyszerű” – mondja McGowan a perről és ügynökként végzett munkájáról. „Az igazság kereséséről van szó.”

Guzmán már tudja az igazságot a kartellben betöltött szerepéről, és végül vissza is tért hencegő hozzáállása. Mielőtt az esküdtszék megkezdte a tanácskozását, odafordult az ügyvédeihez, az drogbárókra jellemző üdvözlésként feléjük nyújtotta az öklét, és elhagyta a termet.

Írta: Tara McKelvey

Forrás: BBC

Fordította: Latin-Amerika Társaság