Közel egy év kormányzás után Andrés Manuel López Obradornak (AMLO) újra kell fogalmaznia a céljait. Hivatali idejének első tizenkét hónapja ugyanis Mexikó történetének legerőszakosabb éve lesz. Erről sokat hallhatnak északi szomszédai is, mivel a CNN, Fox News, a The New York Times és mások ontják magukból a déli határnál folyó brutalitásról szóló beszámolókat. Lindsey Graham szenátor egyenesen azt állítja, hogy Mexikó egyes részei veszélyesebbek, mint Szíria, a Wall Street Journal pedig egy közelmúltbeli szerkesztőségi cikke katonai beavatkozást sürgetett a mexikói drogkartellek legyőzéséhez.
Mondanunk sem kell, hogy López Obrador nem ilyen nemzetközi képet szeretett volna kialakítani Mexikóról, amikor hivatalba lépésekor kevesebb erőszakot ígért, és azt, hogy érzékenyebben fog viszonyulni a közbiztonság kérdéséhez.
Egy erőteljes külpolitika változtathat a Mexikóról kialakult kedvezőtlen képen - Fotó: Jair Cabrera Torres/Getty Images
Ha López Obrador új képet szeretne kialakítani eddigi elnökségéről, akkor jól teszi, ha országa külföldi megítélésével kezdi. Bár némileg paradox helyzet ez egy olyan elnök számára, aki azt vallja, hogy „a legjobb külpolitika a jó belpolitika”, de a következő év talán lehetőségeket kínál majd AMLO számára ehhez.
2017-ben, még elnökjelöltként, López Obrador sok régi bírálóját meglepte, amikor külföldi körútra indult (turista osztályon, persze) az Egyesült Államok, Dél-Amerika és Európa nagyvárosaiba. Sokak szerint elnökválasztási kampányának egyfajta nem hivatalos nyitánya volt ez, és üdítő volt látni, ahogyan a híresen befelé forduló politikus láthatóan elkezdett érdeklődni a világ ügyei iránt.
Ez a körút részben azért is figyelemreméltó volt, mert Donald Trump éppen akkor lett az Egyesült Államok 45. elnöke egy mérgező Mexikó- és bevándorlásellenes programmal. AMLO olyan városokba látogatott el, mint Chicago, Los Angeles, New York és Laredo, hogy elvigye azt az üzenetet a mexikói bevándorlóknak, hogy megválasztása esetén meg fogja védeni őket. Akkoriban Dél-Amerika maga is megrázkódtatáson ment át, mivel nem sokkal korábban zárult le a Dilma Rousseff elleni felelősségre vonási eljárás Brazíliában, és a közelgő választásokon Jair Bolsonaro volt az egyik esélyes jelölt. Ezzel szemben AMLO egyfajta ellenszernek tűnhetett.
Ha azonban ez alapján úgy tűnt, hogy AMLO-ból globális szimbólum és a latin-amerikai baloldal vezetője lehet, elnöksége egyelőre nem váltotta be ezt a reményt. A mexikói elnök hivatalba lépése óta nem utazott külföldre, kihagyta az ENSZ első olyan közgyűlését, amelyen részt vehetett volna, és nem vett részt a Japánban rendezett G-20-as csúcstalálkozón sem. Az Egyesült Államokba való hivatalos látogatás még szóba sem került.
AMLO mindazonáltal mégis bekapcsolódott – vagy esetleg bekapcsolták – a világ ügyeibe.
Amikor a megválasztott argentin elnök, Alberto Fernández úgy döntött, hogy szakít a hagyományokkal, és helyreteszi Bolsonarót azzal, hogy megválasztása utáni első útján nem Brazíliába látogat, AMLO Mexikója nyilvánvaló választás volt számára.
Szintén AMLO kormánya ajánlott fel politikai menedékjogot a bolíviai Evo Moralesnek, és kormánygépen szállította az elmozdított elnököt Mexikóvárosba, ahol az ott is maradt. Morales érkezése nagy belpolitikai vitát kavart, de diplomáciai elismerést is kapott Latin-Amerika és a világ más részeinek baloldali vezetőitől.
Így aztán, bár AMLO elnökként még nem hagyta el az országot, Mexikó regionális hivatkozási alappá vált. Marcelo Ebrard mexikói külügyminiszternek nagy része volt ebben. Mexikóváros korábbi polgármestereként Ebrardnak erős kapcsolatai vannak nemzetközi szervezetekkel, és elég intelligens ahhoz, hogy felismerje Mexikó nemzetközi lendületét, és elmélyítse azokat a külföldi szövetségeket, amelyek megerősíthetik AMLO latin-amerikai vezető pozícióját. Hatékony diplomatának bizonyult, és az elnök kabinetjének meghatározó szereplőjévé vált.
Akár véletlenül, akár szándékosan, de AMLO egy olyan egyértelmű regionális pozícióból kezdi meg második évét, amelyre ő és Ebrard elkezdhetnek építkezni. Ugyanez a helyzet szűkebb hazájában, Közép-Amerikában is, ahol a bevándorlás elleni (nagyrészt Trump által szorgalmazott) fellépés ellenére, Ebrard és López Obrador többoldalú segítséggel nagy erőt és energiát fektetnek a régió fejlesztését célzó tervekbe. Bár a korábbi mexikói kormányoknak is voltak hasonló kezdeményezéseik, azokra nem fordítottak elegendő pénzt, és AMLO és Ebrard a jelek szerint tanultak a korábbi kudarcokból.
Az Egyesült Államokban Trump Mexikóval és a mexikóiakkal szembeni kirohanásai továbbra is segíthetnek fenntartani AMLO imázsát. A közelmúltbeli erőszakhullám kétségtelenül jár negatív hatással, de két olyan kezdeményezés is van, amelyek segítségével az elnök változtathat a diskurzuson.
Az első az, hogy jövő tavasszal Mexikó nagy valószínűséggel legalizálni és szabályozni fogja marihuánapiacát, hogy ezzel válaszoljon a növekvő erőszakra, hasonlóan a kérdés olyasfajta progresszív megközelítéseihez, amit az Egyesült Államok és más országok alkalmaznak. Ez jelentős változás kezdete lehet Mexikó „kábítószerek elleni háborújában”, és a régió egészére nézve is következményekkel járhat. Ez nemcsak a szólamok szintjén hozna változást, de ténylegesen pozitív hatása is lenne: az ország a militarizációtól egy stratégiaibb megközelítés irányába mozdulna el, hogy mérséklődjön az erőszak.
Másodszor, ha az amerikai kongresszus demokrata párti vezetése feloldja a Mexikó, az Egyesült Államok és Kanada közötti új szabadkereskedelmi megállapodás ratifikálásának felfüggesztését, akkor a három ország híreiben újra a kereskedelmi és gazdasági kérdések válhatnak uralkodóvá, ahogyan korábban is.
Számos más elnökhöz hasonlóan, akik otthon problémákkal küzdöttek, akár még AMLO is elkezdhet külföldi győzelmeket keresni. Ha 2020 úgy marad meg az emberek emlékezetében, mint az az év, amelyben újra növekedésnek indult a gazdaság, bővültek a befektetések, egy új Észak-amerikai Szabadkereskedelmi Megállapodás lépett életbe és megkezdődött a kábítószerek elleni háború befejezése, akkor ehhez talán az az érzet is társul majd, hogy ekkor vette vissza Mexikó a régen elveszített regionális vezető pozícióját.
Írta: Genaro Lozano
Forrás: Americas Quarterly
Fordította: Latin-Amerika Társaság