A tandíjak számos országban politikai viták alapját képezik. Heves érvek hangzanak el a tanulásért való fizetés elvéről, a tandíj mértékéről, és arról, hogy hogyan osszák meg a költségeket a diákok és az állam között. Jó példa erre Chile, ami az elmúlt évtizedben bejárta a teljes kört.

Az országban magas tandíjak voltak, amely miatt gyakoriak voltak az erőszakos tüntetések. Aztán jött egy ígéret, hogy egy spanyolul „gratuidadnak” nevezett rendszer bevezetésével sok diák rászorultsági alapon tandíjmentességet kaphat.

A chilei diákok régóta követeltek valamilyen megoldást a rendkívül magas tandíjakra - Fotó: Getty Images

Az átlagjövedelemhez viszonyítva a chilei tandíjak a legmagasabbak közé tartoznak a világon, ezért részleges megszüntetésük népszerű volt, így ugyanis a legalacsonyabb jövedelmű családokból érkező diákok felének nem kell tandíjat fizetnie.

Alacsonyabb tandíjak, kevesebb finanszírozás?

A 2016-tól kezdve bevezetett gratuidad rendszer azonban rávilágít arra, hogy milyen összetett kérdés is ez, és most arról folynak a viták, hogy vajon az egyetemek részesülnek-e megfelelő finanszírozásban ahhoz, hogy ki tudják elégíteni a diákok igényeit.

A Valparaísói Egyetem tanára és a Millennial Nucleus on Student Experience in Higher Education (EDSUP) társkutatója, José Salazar azt mondja, hogy a rendszer bevezetésekor az egyetemek másra számítottak. „Úgy gondolták, hogy ez az új finanszírozási rendszer egyfajta tömbösített támogatás lesz a tanításhoz és a tanuláshoz. De nem így lett. (…) Ez egy normatív támogatási rendszer, amelyben a kormány az egyes diákok után fizet.”

Sok intézmény olyan azonban költségekkel szembesül, amelyekre nem számított, mondja a fővárostól, Santiagótól körülbelül hetvenöt mérföldre lévő Valparaísóban élő tudós. Azt mondja, hogy az egyetemek szerint a diákok száma alapján megállapított állami normatíva mértéke nem elegendő – nekik pedig többletköltségekkel kell számolniuk.

Plusz segítség

A szegényebb családokat terhelő tandíjak megszüntetése szélesítette az egyetemre bejutó hallgatók körét, de a diákállomány összetételének megváltozása költségekkel jár. Salazar azt mondja, hogy több olyan diák érkezik, akik „nem állnak készen az egyetemre”, és akiknek plusz segítségre van szükségük, hogy haladni tudjanak a tanulmányaikkal. A finanszírozás „nem elegendő ahhoz, hogy támogatni tudjuk, amire ma szükség van” – mondja.

Az egyetemeknek most „sokkal többet kell befektetniük, hogy legyen egy átmeneti rendszer” – mondja, ami segíti a diákokat, „hogy teljes mértékben beilleszkedjenek az egyetemi környezetbe, és szert tegyenek azokra a képességekre és képességcsoportokra, amelyek a haladásukhoz szükségeltetnek.”

Dr. Salazar azt mondja, hogy egyes diákoknak valószínűleg több időbe fog telni a diploma megszerzése, de ennek többletköltségei az egyetemeket terhelik. „A kormányfinanszírozás azonban szigorúan csak a kurzus elméletileg meghatározott idejére szól.”

Társadalmi mobilitás

A szegényebb háttérrel rendelkező diákoknak ugyan nem kell tandíjat fizetniük, de a megélhetési költségek még mindig nagy terhet jelentenek számukra. „Így aztán az iskolaelhagyási arány a körükben szemernyit sem csökken” – mondja Salazar.

De még ha a tandíj eltörlése népszerűtlen is egyes egyetemi vezetők szemében, a politikát életmentőnek tartják azok a diákok, akik részesülnek belőle.

A Santiagóból származó Jorge, aki tavaly végzett az egyetemen, tanulmányai második felében gratuidadban részesült. Mielőtt ezt bevezették, állami diákhitelt vett fel, hogy abból fedezze tanulmányai költségeit, amit vissza kell fizetnie. A probléma ezzel az, hogy „adósságod van”, mondja. „És ez nem egy kisebb adósság, ez egy hatalmas adósság.”

Úgy gondolja, hogy vannak problémák a gratuidad-rendszerrel, például a kedvezményezettek köre, de ez „egy jó rendszer”. „A régi rendszer sokkal rosszabb volt, mert csak a hiteled volt, és ha csak hiteled van, akkor ez a hatalmas adósság rányomja a bélyegét az életedre”, mondja.

A szintén Santiagóból származó Valeria azt mondja, hogy a gratuidad enyhítette a pénzügyi nyomást a diákokon, és „ez egy jó dolog”.

Kimaradás

Több mint háromszázezer diák részesül a gratuidad támogatásban. De ez még mindig nem azt jelenti, hogy az egyetemi rendszer megszűnt volna társadalmilag megosztott lenni.

Az egyetemre való bekerüléshez a diákoknak központi felvételit kell tenniük, és a különböző képzésekre különböző pontszámokkal lehet bekerülni. Ez azt jelenti, hogy aki hozzáfér a legjobb középiskolai oktatáshoz, annak előnye van.

„Az a probléma ezekkel a tesztekkel, hogy a legfelkészültebb diákok lesznek azok, akik a legjobb egyetemekre kerülnek be” – mondja Dr. Ariane de Gayardon, a londoni Centre for Global Higher Education kutatója, aki jelenleg a gratuidad hatását vizsgálja.

A középiskolai diákok nemzetközi PISA-felmérésén Chile érte el a legtöbb pontot Dél-Amerikában, de a diákok eredményei nagyban függenek szociális hátterüktől. Amikor a tandíjcsökkentési javaslatot benyújtották, az eredeti terv az volt, hogy a végén minden diák számára elérhető legyen a gratuidad.

A javaslatot azonban megváltoztatták, hogy csak a legszegényebb diákok felére terjedjen ki, amit most hatvan százalékra növeltek, rászorultsági alapon megítélve a támogatást.

Ha a gratuidadot kiterjesztenék minden diákra, akkor félő lenne, hogy kevesebb egyetemi helyre lenne pénz – és akkor a szegényebb diákok maradnának ki.

„Mivel a kormány csak ennyit tud fizetni, ez kiszorítaná a szegény és alacsony jövedelmű diákokat” – mondja Dr. Gayardon.

Írta: Alison Kershaw

Forrás: BBC

Fordította: Latin-Amerika Társaság