• Increase font size
  • Default font size
  • Decrease font size
Elemzések Folyóirat 2010. 4. sz. Tomás Gutiérrez Alea
Tomás Gutiérrez Alea
2011. január 07. péntek, 10:21

Tomás Gutiérrez Alea (1928. december 11. - 1996. április 16.) kubai filmkészítő, több mint 20 játékfilm, dokumentumfilmek és rövidfilmek írója és rendezője. Művei éles betekintést nyújtanak a forradalom utáni Kuba életébe, és kényes egyensúlyt tartanak fent a forradalom támogatása és az ország szociális, gazdasági és politikai viszonyainak kritizálásában.

Gutiérrez munkái az átfogóan Új Latin-Amerikai Mozinak nevezett, 1960-70-es évekbeli filmes mozgalom a képviselői.

Ez a mozgalom, amelyet bizonyos szerzők "Harmadik Mozi"-nak, "Cine Libre"-nek vagy "Tökéletlen Mozi"-nak neveznek, elsősorban a neokolonializáció problémáival és a kulturális identitás kérdésével foglalkozott. A mozgalom elutasította mind a hollywoodi jellegű tökéletes kereskedelmiességet, mind pedig az európai művészfilm szerzőközpontúságát, és egy olyan mozit igyekezett létrehozni, amely a politikai és szociális változások eszköze. Nem kis részben a filmkészítők forráshiánya miatt az esztétika csak másodlagos szempont volt a mozi társadalmi funkciója után.

A mozgalom fő célja olyan filmek készítése volt, amelyekben a néző aktívvá válik, öntudatos résztvevőjévé a film diskurzusának.

A nézőknek az aktuális problémák elemzéseit mutatták be, remélve, hogy a közönség is tudatában van a problémának, és együtt keresték a megoldást, ami nem volt könnyű, lévén, hogy nem minden problémára létezik egyértelmű megoldás. 

A pályafutásának kezdetei

Tomás Gutiérrez Alea 1928. december 11-én született Havannában, és egy jómódú, politikailag haladó családban nőtt fel.

Miután megszerezte a jogi diplomáját a Havannai Egyetemen 1951-ben, Gutiérrez filmezést tanult a Centro Sperimentale di Cinematografia-ban, Rómában, ahol 1953-ban végzett.

Erősen hatott rá az olasz neorealizmus, és az első filmjeit Rómában készítette kubai kollégájával, Julio García Espinosával, akivel együtt rendezték meg El mégano (A szénmunkás) című dokumentumfilmet.

Röviddel a Fidel Castro és Che Guevara vezette kubai forradalom 1959-es győzelme után, Gutiérrez, Esinosa és sok más fiatal filmes megalapította a kubai Instituto Cubano del Arte y la Industria Cinematográphicos-t , azaz a ICAIC-t.

Mint a forradalom lelkes támogatója, az ICAIC egy filmes kollektíva volt, amely hitt abban, hogy a filmnek kell a legfontosabb modern művészeti formának lennie, és a legjobb médium a forradalmi gondolatok terjesztésére a tömegek között. Gutiérrez Esta tierra nuestra-ja (Ez a mi földünk) volt az első dokumentumfilm, amit a kubai szocialista forradalom győzelme után készítettek.

Az ICAIC főleg dokumentumfilmekre és annak a formálódó korszaknak a filmhíradóira koncentrált, de végül játékfilmeket is gyártani kezdett, köztük Gutiérrez korai filmjeit, az 1960-as Historias de la Revolución-t (Kubai történetek) és az ICAIC első fikciós filmjét, az 1962-es Doce sillas-t (Tizenkét szék).

Legnépszerűbb munkái

Gutiérrez első széleskörben sikert aratott játékfilmje az 1966-os Muerte de un burócrata (Egy bürokrata halála) volt, ami rövid tisztelgés a filmvígjáték története előtt, közvetlen utalásokkal Buster Keaton, Stan és Pan, Luis Bunuel és mások munkái előtt.

A történet egy fiatalember kétségbe ejtő helyzetét követi figyelemmel, aki bürokratikus irodákon keresztül szeretné elérni halott bácsikája kihantolását és újratemetését, mivel a testet a személyi igazolványával együtt temették el.

Az Emlékek az elmaradottságról

Következő filmje, az 1968-as Memorias del subdesarrollo (Emlékek az elmaradottságról) volt az első kubai film, amit bemutattak az Egyesült Államokban a forradalom győzelme óta. A forgatókönyv a kubai író, Edmundo Desnoes regényén alapul, amely magyarul is megjelent, Havannában egyedül címmel. A film egy Havannában élő kétes erkölcsű burzsoá értelmiségi visszaemlékezése a disznó-öbölbeli invázió és a kubai rakétaválság közötti nehéz időszakról.
A főhős vonakodik állást foglalni egyik vagy másik politikai vélemény mellett, és továbbra is utálja az országot maga körül, amiért az fejletlen és elmaradott. Az élete végül nihilbe fordul, olyan figurává válik, akire nincs szükség az új Kubában.

Egy önreflexív cameó szerepben Gutiérrez azt mondja, hogy ez a film egy "kollázs… egy kis mindennel". Gutiérrez az Emlékekben anyagok és filmstílusok szédítő kavalkádját használja, a dokumentum-stílusú narratív jelenetektől kezdve, hosszú, vágás nélküli, kézi kamerás felvételeket használó agitációs montázsjelenetekig, amelyek olyan korai szovjet filmeseket idéznek, mint Szergej Eizenstein. Az Emlékek különböző típusú médiumokat használ, többek között igazi dokumentum-felvételeket, fényképeket, archív- és híradó-felvételeket, hollywoodi filmek részleteit, valamint Fidel Castro és John F. Kennedy beszédeit, hogy egy látszólag széttagolt filmnyelvet hozzon létre, ami direkt ellentétben áll a hollywoodi stílussal.

Noha a forradalom és a kubai társadalom kritikája volt nemcsak az Emlékek, de Gutiérrez összes munkájának a központi motívuma, Gutiérrez végig a kubai szocializmus elkötelezett támogatója volt.
Azzal együtt, hogy munkái aligha nevezhetők propagandának. Gutiérrez így fogalmazott az ellentmondásos nézőpontjával kapcsolatban: "…a mozi aktív és mozgósító hatású, ami a forradalmi folyamatban való részvételre sarkall.

Tehát, az nem elegendő, ha van egy agitáló és buzdító mozgósító mozink. Olyan mozira van szükségünk, ami támogatja és fejleszti a kritikai attitűdöt. De hogyan kritizáljunk, és ugyanakkor erősítsük a valóságot, amibe alámerültünk?"

Karrierjének késői szakasza

A következő évtizedekben, Gutiérrez, erőit megosztva, a filmkészítés mellett fiatal filmeseket támogatott az ICAIC-en keresztül.

1972-ben és 1976-ban, egymástól függetlenül, Gutiérrez két történelmi játékfilmet fejezett be, Una pelea Cubana contra los demonios-t (A múlt démonai) és a La última cena-t (Utolsó vacsora). Mindkét film a spanyol gyarmati Kubában játszódik, és az ország imperialista múltjának, a vallásnak és a rabszolgaságnak az ellentmondásait és képmutatását vizsgálja.

Az 1983-as Hasta cierto punto (Bizonyos mértékig) volt Gutiérrez következő munkája. A film nézőpontja hasonló az Emlékek az elmaradottságról-éhoz, és egy dokumentum-filmes és egy dokkmunkásnő (Gutiérrez felesége, Mirta Ibarra játssza) részben önéletrajzi ihletettségű szerelmi történetét meséli el. A mozit néhol kicsit cenzúrázták, és a kubai kritikusok máig Gutiérrez egyik gyengébb munkájaként tartják számon, de ami még így is élvezhető film.

Tréfásan maga a rendező is úgy fogalmazott, hogy a film csak egy "bizonyos mértékig" volt sikeres.

A korai '90-es években Gutiérrez beteg lett, ami arra kényszerítette, hogy utolsó két filmjét barátja, Juan Carlos Tabío társrendezésével készítse el.

Ezek közül az első, az 1993-as Fresa y chocolate (Eper és csokoládé) lett az első kubai film, amit a legjobb külföldi film Oscar-díjára jelöltek.

A film történetének középpontjában egy elkötelezett marxista diák és egy feltűnő meleg művész konfliktusos kapcsolata áll.

Gutiérrez utolsó filmje, az 1994-es Guantanamera olyan hagyományos eszközöket használ, mint például a romantikus komédia, annak érdekében, hogy még árnyaltabb nézőpontot kínáljon Gutiérrez olyan régi témáihoz, mint az elmaradottság és a bürokrácia.

Titón, ahogyan a szerettei, a közelebbi barátai, a kollegái hívták, 68 éves korában hunyt el 1996. április 16-án. Havannában, a Cristóbal Colón Sírkertben temették el.

_______________________________________________________________

Tomás Gutiérrez Alea fontosabb filmjei
- Guantanamera (1995)
- Fresa y chocolate (Eper és csokoládé, 1994)
- Cartas del parque (Levelek a parkból, 1988)
- Hasta cierto punto (Bizonyos mértékig, 1983)
- La última cena (Az utolsó vacsora, 1976)
- Una pelea Cubana contra los demonios (A múlt démonai, 1972)
- Memorias del subdesarrollo (Emlékek az elmaradottságról, 1968)
- Muerte de un burócrata (Egy bürokrata halála, 1966)
- Las doce sillas (Tizenkét szék, 1962)
- Muerte al invasor (Halál a megszállóra, dokumentum, 1961)
- Historias de la revolución (Kubai történetek, 1960)
- Esta tierra nuestra (Ez a mi földünk, 1959)
- El Mégano (A szénmunkás, dokumentum, 1955)
- El faquir (A fakír, rövidfilm, 1947)

 

logo