• Increase font size
  • Default font size
  • Decrease font size
Elemzések Venezuela: Chávez elment, de a chavizmus megmaradt
Venezuela: Chávez elment, de a chavizmus megmaradt
2015. augusztus 06. csütörtök, 19:17

A 2013-ban elhunyt Hugo Chávez egykori venezuelai elnök és forradalmi szocialista július 28-án lett volna 61 éves. Bár Chávez eltávozott, emléke a venezuelai politikai színtér kitörölhetetlen része maradt.

December 6-án Venezuela huszadik alkalommal fog az urnákhoz járulni azóta, hogy Chávezt 1998-ban először elnökké választották. Eközött a két időpont között a szegénypárti átalakítási folyamat jelentősen visszavetette a szegénységet és hatalommal ruházta fel a szegény többséget.

Komoly akadályokkal is felmerültek, amely akadályozzák és veszélyeztetik a „bolivári forradalom” – ahogyan a Chávez által vezetett folyamatot hívják – fennmaradását.

A decemberi nemzetgyűlési választás egy újabb kritikus ütközetet jelent azok között, akik 15 éven keresztül támogatták vagy ellenezték Chávezt.

A chavista erők számára létfontosságú a győzelem, hogy megvédjék és elmélyítsék a forradalmat.

Az ellenzék számára a siker fontos lépést jelentene Chávez utódjának, Madurónak eltávolítása felé – akár úgy, hogy jövőre népszavazást kezdeményeznek a visszahívásáról, akár úgy, hogy a parlamenti többség bizalmatlansági indítványt nyújt be ellene.

A hatalmon lévőknek legtöbb országban a magasabb részvételi hajlandóságban és az egyre gyakoribb kormányváltásokban tükröződő, uralkodóvá váló politika-ellenes hangulattal kell megküzdenie. Még a relatíve csendes Ausztráliában is négy különböző kormányt láthattunk az elmúlt évtizedben.

Mi több, ha bármely kormánynak csak néhánnyal kellene megküzdenie azok közül a komoly kihívások közül – az inflációs spirál, a fogyasztási cikkek hiánya és a magas bűnözési arány –, mint amivel a Maduro-kormánynak kell szembenéznie, akkor biztonsággal fogadhatnánk arra, hogy el fogják veszíteni a parlamenti többségüket.

Ugyanakkor, egy júniusi kutatás, amelyet a független, caracasi közvélemény-kutató cég, a Hinterlaces készített, azt mutatta ki, hogy a venezuelaiak 62 százaléka inkább bízik a jelenlegi kormányzatban, hogy kijavítja a hibákat és megoldja ezeket a problémákat.

Mindössze 33 százalék válaszolta azt, hogy inkább az ellenzék kezébe adná a kormányzást, hogy azok igyekezzenek megoldani az ország nehézségeit.

A régi kétpártrendszer

Még túl korai megmondani, hogy pontosan mi fog történni december 6-án, de a chavizmus kétségtelenül a venezuelai politikai paletta maradandó elemévé vált.

Chávez 1998-as választási győzelme a kétpártrendszer végét jelentette, amely előtte évtizedekig fennállt.

A 20. század szinte teljes második felében a kereszténydemokrata COPEI és a szociáldemokrata Demokratikus Akció (DA) dominált.

Hogy biztosítsák az ellenőrzésüket a választási rendszer felett, a két párt paktumot kötött, amely értelmében nem számít, hogy ki nyeri a jövőbeli választásokat, mindkét párt alapvetően ugyanolyan kormányzati programmal fog előállni. Akár azt is megfontolva, hogy az ellenzéki pártból is beemelnek tagokat a kabinetbe.

Ennek eredményeként a venezuelai szegények többsége a következő 40 évre kiszorult mindenféle hatalomból.

Ezen a választási építményen 1989-es, Caracazóként ismert, egy brutális szegényellenes csomag elleni felkelés után kezdtek jelentkezni repedések. Sokan ezt a felkelést tartják a bolivári forradalom kezdőpontjának.

Összeomlását azonban az jelentette, hogy Chávez úgy döntött, hogy indul az elnökségért.

Chávez az 1992-es, a korrupt politikai elittel szembeni, elbukott katonai felkelés idején szerzett országos ismertséget. Miután 1994-ben kiengedték a börtönből nekiállt megszervezni egy a szegény többségben gyökerező tömegmozgalmat.

Az 1998-as választási kampányt kívülállóként kezdte, egy sebtében összerakott párt támogatásával, amelyet egy évvel a választások előtt regisztrált.

A választás napján, Chávez vezette a közvélemény-kutatásokat. A COPEI és az AD is visszavonta a jelöltjét. Mivel a régi kétpártrendszer népszerűtlenné vált, úgy döntöttek, hogy egy másik kívülálló jelöltet támogatnak, hogy az legyőzze Chávezt.

Azóta a két régi párt egyikének sem volt elég ereje ahhoz, hogy önálló elnökjelöltet indítsanak. Ehelyett olyan jelölteket támogattak, akiket a legesélyesebbnek tartottak arra, hogy felülkerekedhetnek Chávezen.

A legutóbbi nemzetgyűlési választáson együtt a helyek kevesebb, mint 10 százalékát szerezték meg, és alig említik meg őket a legutóbbi választói preferenciákat mérő kutatások.

A legtöbb országban szinte lehetetlen elképzelni egy olyan forgatókönyvet, hogy szinte egyik napról a másikra egy új párt elnyerje az elnökséget és a régi pártokat a szavazatok tekintetében az egyéb kategóriába szorítsa vissza.

Még Görögországban, ahol a Sziriza – amely 2012 óta egy kívülállóból erősödött kormányzópárttá – jelentős erősödése ellenére is a jobboldal Új Demokrácia párt maradt legnagyobb ellenzéki párt, és jelentős támogatottságot tartott meg.

Valójában pontosan ezt történt Venezuelában is. A mostani választás nagyon kiélezett a Chávez-párti pártok – különösen a Chávez által 2007-ben létrehozott Venezuelai Egyesült Szocialista Párt (PSUV) – és az egy sor, többnyire 1998 után alakított pártok által létrehozott Demokratikus Egység Kerekasztal (MUD) között.

Egyesek azt mondják, hogy a régi kétpártrendszert felváltotta egy új, amelynek a PSUV és a MUD áll. De ez nem veszi figyelembe a venezuelai politikai paletta két másik fontos változását.

Az első a politika általános drámai mértékű balra tolódása.

Közvélemény-kutatásról közvélemény-kutatásra az jön ki, hogy közel két évtizednyi chavista kormányzás a régi oligarchikus elit helyett a szegények és a dolgozó emberek érdekében végrehajtott intézkedései hatására a venezuelaiak többsége a szocializmust választja a kapitalizmussal szemben.

Az eltolódás az olyan, általában balközép politikák támogatásában tükröződik, mint az állami tulajdonú olajipar, a helyi ügyek nagyobb közösségi ellenőrzése, valamint az ingyenes oktatás és egészségügy.

Ez kétségtelenül Chávez politikájának és az általa a néppel folytatott, a szocializmus előnyeiről szóló politikai párbeszéd eredménye.

Ennek eredményeképpen az ország „centrumát” kevéssé érdeklik a más országok centrum pártjai által képviselt politikák.

Ennek az eltolódásnak a legjobb példája a venezuelai ellenzék. A régi elit érdekei alapján, de felismerve az önmaga újracsomagolásának szükségességét apellál a többségre.

Balratolódás

Félretéve az ellenzék jelenlegi politikáját, egyetlen jelöltjük sem mer nyíltan olyan megszorítás-párti és neoliberális-párti programmal indulni, ami pedig elterjedt Európában vagy az Egyesült Államokban.

Ehelyett hangsúlyosan azt ígérik, hogy a Chávez-korszak számos politikáját folytatni fogják, amelyeket korábban elleneztek, miközben arra koncentrálnak, hogy távol maradjanak a „korrupciótól” és a „bürokráciától”. Ezek ugyanazok a kérdések, amelyek a chavizmuson belül is felmerülnek.

A 2012-es elnökválasztáson a MUD jelöltjének, Henrique Caprilesnek az egyik fő szlogenje az volt, hogy „szavazz alulról balra”. A szlogen ugyan a jelölt szavazólapon való elhelyezkedésére utalt, de egy egyértelmű kísérlet volt arra, hogy Caprilest egyfajta baloldaliként mutassák be.

Amikor Capriles 2013-ban Maduro ellen indult, igyekezett elkerülni, hogy a nem sokkal korábban elhunyt Chávezt támadja, sőt átvett néhányat Chávez kampányelemei és -témái közül. Ugyanakkor az ellenzék megpróbált éles határt húzni Chávez és Maduro közé azzal a szlogennel, hogy „Maduro nem Chávez”.

A jobboldali politikusok kinézetükben is alkalmazkodtak. Néhány vezető ellenzéki politikus öltönyben szokott parádézni. Ehelyett Capriles gyakran jelenik meg a sajtó előtt borostásan, baseball sapkában és a venezuelai zászlót ábrázoló melegítőben.

Chávez alatt a politika olyannyira balra tolódott, hogy ha valaki csak úgy néz ki, vagy úgy beszél, mint egy régi típusú politikus, nemhogy azok politikáját képviseli vagy azok pártjának jelöltje, elég ahhoz, hogy veszítsen a támogatottságából.

Az új politikai erő

Az utolsó, és legfontosabb változás a venezuelai politikai palettán a chavizmus, mint szervezett politikai erő megjelenése.

Azon jóslatok ellenére, hogy a bolivári forradalom Chávez nélkül összeomlik, két évvel a halála után még mindig a chavizmus a legfontosabb politikai erő az országban.

Ennek bizonyítéka, hogy egyetlen párt sem tudta megközelíteni a PSUV által őrzött támogatottsági szintet. Pontosan ez az a realitás, amely egységben tartja a keservesen megosztott ellenzéki pártokat. Felismerték, hogy csakis úgy lehet esélyük megnyerni a választásokat, ha együtt indulnak.

Ennek a folyamatos támogatottságnak az a magyarázata, hogy a chavizmus sohasem egy ember – még ha az egy olyan fontos személy is volt, mint Chávez – köré épült egyszemélyes műsor volt. Chávez inkább katalizátorként hatott Venezuela kirekesztett szegény többségére, és arra ösztönözte őket, hogy közvetlenül avatkozzanak be a politikába.

Chávez választási győzelme nyomán az emberek társadalmi küzdelme beáramlott abba a politikai küzdőtérbe, amelyben korábban kizárólag a venezuelai elit kapott teret.

Az ellenzék többször is megkísérelte eltávolítani Chávezt – ennek érdekében puccsokat szervezett, gazdasági szabotázsokat hajtott végre és a szavazófülkékben is próbálkozott. De ez a politikai erő, amely a venezuelai szegények többségében gyökerezik, mozgósítani tudott az országban és az utcákon, hogy megvédje a bolivári forradalmat és előremozdítsa annak céljait.

Chávez 2013-as halála nagy veszteség volt ennek az ügynek. Nagy valószínűséggel nehéz jövő vár rá, visszaesésekkel, és akár a kormányzati hatalom elvesztésével is.

Ugyanakkor, nagyon kevés a bizonyíték arra, hogy Venezuela szegényeinek többsége azt tervezné, hogy visszavonul a politikai küzdőtérről vagy felhagyna forradalmi harcával.

Nem számít milyen politikai erő lesz hatalmon, meg kell küzdenie az átpolitizált és szervezett szegényekkel, akik nem akarnak visszatérni a múlt Venezuelájába.

Írta: Federico Fuentes

Megjelent a Green Left Weeklyben.

Fordította: Latin-Amerika Társaság

 

logo